Colabs School – Egy hét a startupok jegyében

A Colabs Startup Center folyosója

A Colabs Startup Center folyosója

2011 októberének utolsó hetében részt vehettünk a Colabs Startup Center alapítói által szervezett rendezvényeken, vagyis a Colabs School-on. Ez tulajdonképpen két nagyobb egységre bontható: az adott hét keddjétől kezdve három napon keresztül előadásokat hallgathattunk meg design, közgazdaság és technológia témakörben, majd a hét többi napját a startup verseny töltötte ki.

A kétféle eseményen való részvétel független volt egymástól, így adminisztratív akadálya nem volt annak, hogy ki-ki kedvére válogasson a programok között. Ennek megfelelően voltak kisebb és nagyobb érdeklődésre számot tartó előadások. Mi a Corvinus Egyetemre és a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemre látogattunk el a különböző startupok bemutatkozásait meghallgatni.

A Colabs School október 25-én, kedden indult és a design témaköréhez kapcsolódott, stílusosan a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campus-án. Az első nap előadói között volt Henger Dóra, Somlai-Fischer Szabolcs és végül, de nem utolsó sorban Szakál Tamás. Ebből következően a közönség meghallgathatta (az előbbiek sorrendjében)  az OurStyle Butique, a Prezi, és a Dragontape indulását, eddigi történetét.

A következő, ún. business nap keretében megtartott előadás sorát Racskó Péter és Szirmai Péter bevezetője után Záboji Péter nyitotta, aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy a cégalapítók nem születnek, hanem azzá válnak. Ha pedig valaki nem érez magában erre elég erőt, akkor csatlakozzon valakikhez. A European Enterpreneurship Foundation (EEF) alapítója szerint ez sosem késő.

Záboji Péter (előtérben) és Gerő Viktor

Záboji Péter (előtérben) és Gerő Viktor az előadások 2. napján.

A nap második előadását Gerő Viktor prezentálta, aki cégének, a Vaterának eddigi története után a vállalat sikerének okait fejtegette. Véleménye szerint szerepe volt ebben a korai piacra lépésnek, a kutatásoknak és gazdasági elemzéseknek, a tervezett, tudatos marketingnek és a mindenki által kulcsfontosságúnak tartott „csapat” kialakításának.

A Bónusz Brigád vezetője, Kaprinay Zoltán többek között arról is beszélt, miért tartja magukat startup vállalatnak. Elmondása alapján egy ilyen cég esetében más a motiváció, különösen fontos a partnerek és kollégák megválasztása, illetve teljesüljön az, hogy az adott döntések következtében létrejövő produktum adja meg minden alkotójának az együtt-építkezés élményét. Kaprinay Zoltán fontosnak tartotta megismertetni közönségével a cégen belüli és kívüli optimális kapcsolatok ismérveit: példának okáért megtudhattuk, hogy a Bónusz Brigád köré nem közönséget, hanem közösséget kíván építeni, illetve példákkal támasztotta alá, hogy a világos cégen belüli játékszabályok miért vezetnek egészséges cégszerkezethez. Prezentációjában emellett külön fejezetet szentelt az értékteremtés fontosságának, illetve a bizalom és ezáltal a céghez való hűség kialakításának.

Kovács Zoltán előadás közben.

Kovács Zoltán elmeséli a Kirowski(Isobar) eddigi történetét.

A következőekben a Kriowski Isobar színeiben érkezett Kovács Zoltántól megtudhattuk, hogy ő maga cégét nem tartja igazi startupnak, noha voltak ilyen időszakai is a Kirowski-nak. Előadónk úgy definiálta vállalatát, hogy ez egy digitális szemléletű kommunikációs ügynökség, amely igyekszik megtalálni a fogyasztók és a márkák közötti párbeszéd lehetőségét. A három vállalatfejlődési szakaszt (azaz alapítást, dinamikus növekedést és eladás utáni időszakot) megélt Kirowski versenyelőnyeként a piac változásaira történő megfelelő reagálásukban látja.

A szerdai nap előadássorozatát Schleer Tamás zárta, aki egy tipikus startup céget mutatott be, az Internfish-t. A még meglehetősen hiányos felépítettségű vállalkozás alapötlete, hogy a felsőoktatásba kerülve a hallgatók szabályosan elvesznek a sok ösztöndíj és gyakorlati hely kínálta lehetőségben. Az ő cége azonban összegyűjtené- és rendezné őket, így nagyobb eséllyel találhat minden diák neki megfelelő munkát.

Fehér Gyula arcképe

Fehér Gyula a Ustream képviseletében tartott előadást nekünk.

Az előadások utolsó napján a technológiáé volt a főszerep, tehát olyan vállalkozások mutatkoztak be, amelyek egy erre épülő alapötletből keltek életre. Elsőként a Ustream képviseletében Fehér Gyula lépett a pódiumra, aki előadásában megemlítette, hogy az „élő videók” közlésével foglalkozó cég alapításakor ő is feltette a vagyonát erre, ahogy az lenni szokott egy startup vállalat esetében. Nem egy előadó említette már a Colabs School során, hogy a pénz megfelelő felhasználáshoz kell az, hogy korábban ezek a cégek tőkehiányban szenvedjenek. A Ustream vezetőjének véleménye szerint az alapítók személyes kvalitásai meghatározóak, ugyanis meg kell lennie bennük a versengő, bevállalós attitűdnek ahhoz, hogy el merjék indítani vállalkozásaikat. (Több alapító esetében, kell köztük legalább egy ilyen személyiségnek lennie.) Fontos az is, hogy meg tudjanak győzni fogyasztókat, illetve befektetőket egyaránt, hogy az ő termékük / szolgáltatásuk a befutó. Ha nincs ilyen képességgel bíró egyén a kialakulóban lévő csapatban, akkor mindenképpen kell egy ilyen személyt találni, ugyanis önmagában az ötlet kevés. A megfelelő kollégák megtalálása alapvető, ehhez pedig kell az egészséges céges kultúra (is). A fentiek mellett a már szintén többször hangoztatott pénzügyi buktatókat említette meg Fehér Gyula: A kezdeti tőkebevonás sosem elegendő egy sikeres cég életének végéig, továbbá ha sok pénzhez jutnak egy befektető révén, akkor a tulajdonosi szerkezet megóvása mellett arra is ügyelniük kell, hogy ne költsék el pazarlóan. (De azért ne az ügyvédi költségeken spóroljanak.) Pláne igaz ez, hogy itthon több ok miatt is nagyon nehéz befektetőt találni, szemben az Egyesült Államokkal.

Erki Szabolcs a Remagine képviseletében a különböző akadályok okozta nehézségekről beszélt. Arról, hogy ezek miatt egy kitartó és erős csapatra van szükség, hiszen előbb-utóbb jön egy olyan helyzet, amely csődközelhez, vagy akár teljes bukáshoz vezethet.

Szigetlaki Zsolt arcképe

Szigetlaki Zsolt mesél a Webcam-ról hallgatóságának.

A harmadik előadó a sorban Szigetlaki Zsolt volt, a Webcam Laboratory alapítója, aki bevezetőjében anekdotaképpen elmondta, hogy noha háromszor is meghúzták fizikából, most mégis olyan szoftvere van, amely a kinematikára támaszkodik. Véleménye szerint nem az ötlet az elsődleges, mert abból mindig van több, hanem a befektetőnek egy prototípust kell vinni, mert arra adnak pénzt. A másik általa tapasztalt vonása ezen üzletembereknek, hogy az érdekli őket, mekkora a cégérték. Bármi, ami ehhez hozzájárul, fontos számukra. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy nekik máshogy kell „eladni a céget”, mint a fogyasztónak.

Márai László arcképe

Márai László zárta az előadások sorát.

A záró prezentációt a Noispot alapítója, Márai László mutatta be. Egyedül ment be a Colabs Startup Centerbe, és az azóta eltelt idő alatt pedig már üzlettársával együtt létre is hozta jelenlegi cégét, mely pár napja kapott egy 100 milliós tőkeinjekciót. Véleménye szerint az ötletek idővel fogynak, tehát bele kell vágni. Értelmezése alapján a kockázati tőke bevonása egy hullámvasúthoz hasonlít, de a befektetőn van mentőruha, míg az alapítón nincs. Ráadásul, ha valaki tőkebevonásra fordítja idejét és energiáját, addig semmi mással nem tud haladni a cégen belül. Az üzlettárs személyisége azért (is) fontos, mert ha kiegészítik egymást (de nem ellentétesek!), akkor az a feladat, ami az egyiknek megoldhatatlan, a másiknak egyszerű.

 

A startup hétvégén.

A startup hétvége zárásaként az erről készült prezentációkat hallgathattunk meg.

A programsorozat második része október 28 és 30-a között zajlott le a Colabs Startup Center épületében. A versenyben résztvevő mintegy 40 emberből formálódó 8 csapatnak 54 órája volt egy startup cég ötletét és megvalósítási tervét egy prezentációba önteni, amelynek javasolt volt tartalmaznia az üzleti tervet (pénzforrást, cégfelépítést), és a termék / szolgáltatás bemutatását. A változó nagyságú csapatok munkáját mentorok segítették. Vasárnap 16:00 órakor aztán a Kovács Zoltán (vezérigazgató, Kirowski), Nagy Péter (alapító, igazgatósági tag, Colabs), Kása Károly (befektető, igazgatósági tag, Colabs) alkotta zsűri elé kellett járulnia minden csapatnak és számot kellett adnia hétvégi munkásságáról.

Ebben a versenyben a tapasztalaton kívül minden induló év végéig tartó Colabs Lounge belépőt nyert, amelynek a hangos ovációból kövezően mindenki nagyon örült. Ezen kívül a zsűri nonprofit kategóriában odaítélt különdíját a Democraseed kapta, míg a közönségdíjas a Fridgecab volt. Ez utóbbi csapat egy olyan mobilalkalmazást mutatott be, amelynek segítségével egy iránytaxis szolgáltatást vehetünk igénybe. Tervek szerint a Fridge Fesztiválon már tesztelik a rendszert. Nem maradhatott el a mobilalkalmazások sorában a zenelejátszás sem, ugyanis a fentiek mellett a Soundin nyert még különdíjat, így ők elmehetnek a Noispot csapatával gokartozni. Az ötlet meglehetősen egyedi abban a tekintetben, hogy az alkalmazás a felhasználó éppen aktuális állapota (pillanatnyi helyzet, időjárás, Twitter, Facebook, gyorsulás, időpont…) szerint választ zenét egy algoritmus alapján.

A startup verseny megosztott első hellyel zárult. Ennek értelmében a hétvégi megmérettetés egyik győzteseként a SkipBug Labs nyerte a 3 hónapos Colabs tagságot, mivel a másik győztes, az Animocity más, egy korábbi hasonló versenyen már megnyerte ezt. A SkipBug Labs etikus hackerek ötlete, mely a KKV (“kényszer- és kisvállalkozások”) online biztonsági ellenőrzését végzi automatizáltan. Az Animocity pedig online közösségi játék kiterjesztett valósággal, melyet egy frappáns videóban szemléltettek alkotói.

Le a kalappal a résztvevők szorgalma és a nyertesek kreativitása előtt! Várjuk a folytatást.

Egy hozzászólás a(z) “Colabs School – Egy hét a startupok jegyében” bejegyzéshez