ELTE PPK Andragógiai Szakmai Nap – Közösségi színterek – társadalmi válaszutak

Május 11-én az ELTE PPK andragógia szakos hallgatói szakmai napot szerveztek a Kazinczy utcai épületben. A szakmai programok mellett, egyéb érdekes és szórakoztató mellékprogramok is várták az érdeklődőket. A harmadik évfolyamos hallgatók 4 témakör, azaz szekció szakmai zsűrije előtt prezentálhatták szakdolgozatukat. A 4. szekció témaköre, a „Közösségi színterek – társadalmi válaszutak” elnevezést viselte, az ott elhangzott előadásokból szeretnék most egy ízelítő összefoglalót nyújtani.

Az első előadó Dupák Anna volt, aki „Az önkéntesség, mint nem-formális tanulási színtér” témáról prezentált. Eddigi kutatásokat hasonlított össze sajátjával, az önkéntesség személyiség formáló hatását boncolgatta részletesebben. Anna maga is önkéntes egy egyesületnél, így saját tapasztalatairól kicsit többet mesélhetett volna – a zsűri kritikája szerint.

A következő előadó Kecskés Beáta volt, akinek előadása „Az amatőr színházi társulatok szerepe az iskolán kívüli tanulásban” címet viselte. Az előadás fő célja, a „drámaandragógia”, mint fogalom ismertetése volt. A zsűri kétségbe vonta ennek létjogosultságát, de azért érdeklődve üdvözölték az új látásmódot. Amire ők viszont nem tettek megjegyzést, az a vetített diák esztétikuma. Sajnos Beáta diasora kissé ízléstelenre sikeredett, szerintem a külsőségekben igencsak kilógott a szép és rendezett prezentációk közül.

A harmadik előadó Kaczor Anna, „Az időskorúakkal szembeni ageizmus csökkentésének lehetőségei Magyarországon” című, nagyon is érdekes témát mutatta be. Megismerhettük az ageizmus fogalmát, és az időskorúak társadalmi helyzetének problematikáját. A zsűri tartott a külföldi megoldási minták átvételétől, a fogalom óvatos használatára figyelmeztették Annát.

A rövid szünet után Varga Zsuzsanna prezentált „A flash és smart mobok jelensége Magyarországon” címmel. A témaválasztás bár számomra kissé idegennek tűnt a szakmától, mégis felkeltette a zsűri érdeklődését. Igen nehezen tudtak elvonatkoztatni a mobok manipulatív és XXI. századi jellegétől, sok kérdéssel bombázták Zsuzsit, akit azonban nem lehetett zavarba ejteni.

A következő előadó Vicze Gabriella volt, aki „A sport értékközvetítő és kompetenciafejlesztő hatásai”-ról prezentált. Gabriella korábban a kick-box sportot űzte, így a témában szoros az érintettsége. A sport (felnőtt)nevelő hatását, és az edző szerepét kutatta a sportolók életében. A zsűri a kritikai megjegyzések után, Gabriellát a sport általi személyiségbeli fejlődésére vonatkozó kérdésekkel izzasztotta meg.

Az utolsó előadó Horváth Réka igencsak érdekes témája „A művelődés és a kecskeméti zsinagógák kapcsolata a XXI. században” volt. Réka bemutatta a Kecskeméten található két zsinagógát, majd a kultúrában és a helyi lakosság életében betöltött szerepüket kutatta. A bírák heves érdeklődéssel reflektáltak, és további kutatásra ösztönözték az előadót.

Összességében elmondható, hogy a zsűri tagok kissé szőrszálhasogatóak voltak, de aktív és érdeklődő hozzáállásukkal korrekt és helytálló megjegyzéseket, de egyaránt pozitív kritikát is adtak minden előadónak. Természetesen az összes prezentáló megkapta a megfelelt minősítést.

J.R.R.

Hozzászólások lezárva.