Különleges alkalommal zárult a hét az Alexandra Könyvesház Színészklubja és annak résztvevői számára, ugyanis a 2012. május 13-án tartott találkozó a tavaszi szezon utolsója is volt egyben. Csáki Judit beszélgetőpartnere ezúttal Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színész volt, aki nem először vett részt az eseményen annak vendégeként, és készségesen számolt be a legutóbbi látogatása óta eltelt időszak történéseiről.
A rendezvénynek otthont adó Alexandra Pódium már a program kezdete előtt megtelt az érdeklődőkkel.
Az újságírónő elsőként Szervét Tibor Radnóti Színházzal való immáron 15 éves kapcsolatáról kérdezett, amit a színész afféle „hosszú házasságként” jellemzett, ahol ugyan időnként akadnak problémák és viták, ám mégis az a hely, ahol otthon érzi magát. Később többször is szóba került még a színházzal és annak igazgatójával, Bálint Andrással való viszonya, sőt, Csáki Judit kérdésére válaszolva megtudhattuk azt is, hogy voltak olyan időszakok, amikor még a különválás lehetősége is felmerült – legutóbbi alkalommal például a Thália Színház hívta őt színészei közé –, de végül saját elhatározásából a maradás mellett döntött.
Ahogyan arra a színész a beszélgetés alatt felhívta a figyelmet, sok mindent szeretne még megvalósítani pályája során, és úgy véli, nagyobb erői vannak annál, mint amennyire a színház jelenleg kitölti az életét. Ennek ellenére nem érez ambíciót arra, hogy a nagyobb nyilvánosság elé kiállva színháztechnikai vagy színházpolitikai ügyekbe belefolyjon, mivel nem tartja magát megfelelő alkatnak hozzá, és nincs is meggyőződve álláspontjai feltétlen igazáról. Régóta tervezi azonban, hogy rendezőként is kipróbálja magát – konkrét példát említve érdekelné például Csehov Sirály című művének feldolgozása –, ám az évi 3-4 bemutató mellett egyelőre nem adódott ideje rá.
A beszélgetés során szó esett ezenkívül a fővárosi színházak – pl. az Új Színház – kedvezőtlen helyzetéről, korábbi 4 és fél hónapos Londonban való tartózkodásáról, illetve további utazási terveiről is, amelynek keretében más külföldi nagyvárosokban szeretett volna színházi szemlét tartani.
A jövőbeli szerepeket és terveket tekintve a színész meglehetősen titokzatosan nyilatkozott, ám aki szeretné megtekinteni Szervét Tibor játékát a következő évadban, az a Madách Színház Mary Poppins musicaljében egészen biztosan megteheti majd.
A vidám hangulatú beszélgetés 18 óra után néhány perccel zárult, a színész pedig továbbsietett a Protokoll című darab esti előadására, amelyet a Radnóti Színházban lehet megtekinteni a tavaszi évad hátralévő részében.
Nepusz Anita