Maják – Tündöklés és bukás

Szobor a Maják Tündöklése és Bukása c. kiállításról

2012. április 30-án mentem családommal a budapesti Vam Design Centerben megnyílt Maják tündöklése és bukása című kiállításra. Nagy izgalmakkal indultunk és utaztunk fel a városba. Eddig még egyszer sem csalódtunk az itt megrendezett kiállításokban, hiszen mindig nagyon interaktívak, látványosak és sokatmondóak – mondjuk azt, hogy megfizethető áron. A múzeum épülete is könnyen megközelíthető, még annak is, aki kicsit se jártas a fővárosban, a Deák-tértől mintegy 5-6 perc sétányira van a Király utcában.

A belépőjegyek megvételezését követően, indultunk volna a szokott irányba (le a lépcsőn az alsó szintre), mikor váratlanul megérkezik a felvilágosítás: ki kell menni, majd be egy fakapun, majd jobbra és fel és jobbra és végig és balra aztán be a faajtón! A kissé meglepődött arcot letörölve magunkról elindultunk hát, hogy belevessük magunkat a sokat ígérő kiállítás megtekintésébe. Belépve az ajtón majd elindulva a lépcsőn, már el is hangzik a vészjósló megszólalás az ott álló biztonságiőr szájából: „Oda kell menni, ahol az a nagyon okos srác ül”. Nem mondom, azért ez nem egy könnyen emészthető mondat, rendesen gondolkodtunk rajta addig, míg a helyszínre nem értünk, mert akkor ott abban a pillanatban már értelmet is nyert az egész. Nem is részletezném miért, ha másért nem is, na ezért érdemes elmenni, hogy mindenki megtudja mire is gondolok! Ugyanis ezen kívül sajnos nem sok minden élmény maradt meg a várva várt kiállításból.

De miért is mentünk el? Mi az mi felkeltette az érdeklődésünket? Na igen, az valahogy így hangzott: „A tárlat különböző tematikus terekben mutatja be a maja élet és gondolkodás egy-egy aspektusát: a vallás, építészet, írás, matematika mind bemutatásra kerülnek a kiállítás anyagában. Bepillantást enged a maja családok életébe, elénk tárja ezt az izgalmas korszakot, annak mindennapjait, művészetét, a maja katonák életét.” A gond, hogy ezeket a falra ragasztott irományokból valóban mind le tudjuk olvasni, azonban az interaktivitás, a látvány, úgy egyébként maga a tárlat hiányzott. Helyette az ember kap egy felejthetetlen bűzt, amely az esőerdő illatát imitálja és mindössze pár utánzott agyagedényt, melyeket meg lehet „nyugodtan tapogatni, emelgetni”… ezért persze ezt is tettük, és hittük biztos erre gondolt a cikk írója is, amikor a következőt írta: a látogató egy valódi ásatás élményével távozhat…”

A Maják tündöklése és bukása c. kiállítás a VAM Design Centerben látható

A kiállítás végén ugyan a születési dátumainkat megtudtuk, hogy kell leírni Maja számokkal, ámde annál nagyobb csalódottsággal lettünk gazdagabbak. Rövid és látványszegény. Így tudnám két szóban összefoglalni a látottakat. Interaktívnak pedig talán 20 évvel ezelőtt lehetett volna nevezni. Mentségükre legyen, információval tényleg szolgáltak: megtudtam, hogy 2012-ben nem lesz világvége, csupán egy újabb “hosszú időszámítás” indul, mely egészen pontosan 5.125 évig tart majd.

Zékány Zsuzsanna (zezraap.elte)

Hozzászólások lezárva.