2012.március 20.-án az ELTE PPK Andragógia Szak szervezésében komparatív andragógiai előadásra került sor a Kari Tanácsteremben “International Comparative Adult Education Seminar” címmel, melyre a meghívást Kereszty Orsolya tanárnőtől kaptam. A meghívás oka személyes érdeklődésem a komparatív andragógia iránt és angol nyelvtudásom, hiszen az előadás és a hozzá kapcsolódó beszélgetés angol nyelven folyt.
Az előadó Prof. Dr Jost Reischmann volt, aki University of Bamberg – ről jött és a komparatív andragógiában, a felnőttképzési filozófiában nemzetközi szaktekintélynek számít, jelenleg több mint 180 művet publikált e témában és 8 önálló kötete jelent meg. A világon számtalan helyre hívják meg előadni, mint a téma egyik nagy alakját.
Meghívásának oka egyrészt, megismertetni a hallgatókat és az érdeklődő kollégákat a német fölfogással, kutatásokkal, másrészt praktikus, gyakorlati tanácsokat kapni a sűrűn változó felsőoktatási/felnőttképzési szabályrengetegben. Az előadás résztvevői voltak a tanárok részéről többek közt Maróti Andor tanár úr – aki maga is nagyrészt komparatív andragógiával foglalkozik, Pethő László, Striker Sándor, Kovács Balázs, Kereszty Orsolya, Fehér Katalin, Arapovics Mária, ezen kívül jó néhány MA és Phd hallgató.
Kereszty Orsolya tanárnő röviden bemutatta a német professzort, aki e kis kitérő után bele is vágott a mondanivalójába.
Mint kezdte, a felnőttoktatás tanítása gyakran „unalmas” tevékenység, s mint megjegyezte ez nemzetközi viszonylatban is így van. De mint utalt rá, mégis fontos, hogy olyan ismereteink is legyenek a felnőttoktatásról, mely egyrészt a történelmével foglalkozik, másrészt az egyes országok felnőttoktatási sajátosságaival. A nemzetközi sajátosságok tekintetében elmondta, hogy rendszeresen szokott utazni, előadni vendégként és gyakran találkozik avval a problémával, hogy az egyes országok felnőttképzési gyakorlatát nem érti meg – hiszen ez országonként más és más. Akkor vajon mit tanulhatunk belőle? Miért fontos mégis meghallgatni ezeket a történeteket?
A választ úgy kezdte el bevezetni, hogy röviden felvázolta a német és skandináv felnőttoktatási gyakorlatot, történelmet. Németországban és Dániában pl. nagyon népszerűek az úgynevezett „Wolksshool”-ék vagy „Wolks High Scool”-ok, melyek gyakorlatilag ugyanazt a szerepet töltik be – elérhető, népszerű és használható oktatást nyújtani a felnőtt lakosságnak. Ezeket a tömörüléseket, iskolákat gyakran támogatja az állam, de mint utalt rá, csak jelképes összeggel – így ezek fenntartása – kizárólag a résztvevők kötelezettsége.
Mint mondta saját tanítványainak egyetlen fontos dolgot tanít meg, de azt többször is hangsúlyozva – tanulják meg, hogyan kell változni/változtatni. Mint utalt rá, egy fiatal professzor legfőbb feladata az, hogy kellően rugalmas legyen, hogy mindig kész legyen a változásra, változtatásra és ezt a magyar szakembereknek is jó szívvel ajánlja.
A továbbiakban néhány nagy „magyar” gondolkodónak a neve került előtérbe, s leszögezte, hogy bár ezek az emberek vitathatatlanul sokat „adtak” a történelemnek és az emberiségnek, nem biztos, hogy azok a tanok és fejlesztések ma is megállják a helyüket, ezért felesleges hozzájuk körömszakadtáig ragaszkodnunk. A történelem állandóan változó valami, inkább változtassuk meg úgy ezeket a tanításokat, hogy azok a mai világban használhatóak legyenek.
Miután ezeket a régi praktikákat megpróbáljuk megújítani, kiderülhet, hogy a nemzetközi felnőttképzés nem is olyan unalmas, lehet ötletes, és izgalmas is. Mint mondta az oktatás, a tanítás is állandóan változik, nemcsak a történelem körülöttünk, tehát senki ne kérdezze, hogy „mi a legjobb” vagy „mi volt a legjobb praktika” – azok a történelmi idők, különböztek attól, amiben jelenleg élünk, s néhány gyakorlatuk jól felhasználható manapság is, néhányuk viszont használhatatlan, tehát ezt az időt kell legjobb tudásunk szerint, a mostani időszakhoz alkalmazkodva kihasználnunk és változtatnunk.
Mint mondta, ha össze szeretné hasonlítani Magyarország és Németország felnőttképzését, akkor meg kell, hogy állapítsa – másképp mennek a dolgok. Nem biztos, hogy az a legjobb amit ők tudnak, de az sem, hogy az amit mi – de mint utalt rá, lehet, hogy saját országunk szempontjából viszont most ez a jó.
A magyar szakembereknek a legfontosabb üzenete az volt, hogy tanuljanak meg rugalmasnak lenni. Próbálják ki az andragógia minden területét, a tréninget, a managementet, a képzés tervezést és időről-időre visszatérhetnek az alapokhoz – a tanításhoz is, hogy ne jöjjenek ki a gyakorlatból. Próbáljanak minél sokoldalúbbak lenni, hogy mindig benne tudjanak maradni az üzleti körforgásban, a munka világában.
Mint megjegyezte, bizonyos szempontból mindenki „felnőttképző” és minden gondolat és ötlet jól jöhet, megfogadható.
Ekkor a professzor bemelegítésként egy kis játékra invitálta a résztvevőket, és megkért bennünket, hogy alakítsunk 4 csapatot. A csapatok résztvevőinek fel kellett idéznie egy-egy történetet, ami a közelmúltban külföldön történt velük. Ez mint mondta, bármi lehet, ami akkor és ott megmaradt bennünk. Miután a csapatok kb. 10 perc múlva jelezték, hogy megvannak a történetek, a professzor megkérte, hogy valaki ragadjon ki egy történetet ami a legjobban megfogta. A saját csapatunkban én mondtam el a történetet angolul a professzornak, aki érdeklődéssel hallgatta. A következő volt:
Az egyik Phd hallgató az elmúlt héten Bonn-ban járt, ahol meglátogatta barátnőjét az egyetemen. Vendéglátói egy kedves német család a városban egy gyönyörű házban lakott és mint mondta – meglepetéssel állapította meg, hogy az ablakon nincsenek függönyök. Ez mint mondta, az egész városra jellemző szokás. Mint mondta ez neki nagyon furcsa volt és végig amikor a szobában tartózkodtak azon gondolkodott, hogy vajon hányan láthatnak be. Nagyon kellemetlenül érezte magát, láthatóan zavarban volt. Mire a vendéglátója megkérdezte, hogy mi a baja- és ekkor ő megemlítette a függöny hiányával kapcsolatos kétségeit. Ekkor a vendéglátó megkérdezte, hogy mi a foglalkozása, majd elmondta, hogy felnőttképzési szakember, jelenleg a Phd-jét csinálja. Ekkor a vendég azt mondta, hogy „nem érti, hogyan lehet ez a foglalkozása, ha nincs meg benne a kellő nyitottság és rugalmasság, hogy elviselje a függöny hiányát”. Ezen a csoporttársunk mélyen elgondolkodott és megállapította, hogy a vendéglátójának valószínűleg igaza van, neki kell változtatni a hozzáállásán, egyrészrt elfogadni egy másik ország szokásait, azokhoz a lehető legrugalmasabban alkalmazkodni, másrészt talán saját felfogásán is változtatni kell, hogy nyitottabb legyen az újdonságokra.
Így a történetekből kiragadott egy-egy jellemzőt, melyeket kis kártyákra felírva a földön szétterített és a résztvevőket kérdezte, hogy mi az ami ezekből a kártyákból látszik. A mini tréning lényege végül is az volt, hogy ha az adott történet valamiért megmaradt bennünk, akkor annak oka van. Az ok lehet az, hogy a mi országunkból hiányzik az a fajta felfogás és vágynánk rá, hogy a saját környezetünkben ez esetleg megjelenjen. A tanulságok levonása után a professzor arra kért mindenkit, hogy adott területén belül legyen nyitott, rugalmas és próbálja megvalósítani azt, amit nagyon szeretne, a kitűzött célt.
Mint mondta – a különböző országok történeteiből, – felnőttképzéséből, meg kell találnunk azt ami a mi saját országunkban hasznosítható, meg kell találni a koncepciót. Nincs tudományos módszer – ezt a módszert nekünk, szakembereknek kell kitalálnunk.
Minél több különbséget vesz észre egy ember a külföldi példákban, annál nagyobb szükség lehet a változtatásra a sajátunkban. Mint mondta – egy andragógus képes arra – ellentétben a többi szakmával, hogy „meglássa” ezt a különbséget, és képes változtatni is. Csak abból, hogy meghallgatunk más embereket, nagyon sokat tanulhatunk, megláthatjuk azt, hogy készen állnak-e a változásra. A professzor célzott rá, hogy ezeket a változásokat egyik országban sem könnyű bevezetni, mert mint mondta, a legtöbbször 50% egyetért a másik 50% pedig nem.
Ekkor Kereszty Orsolya megkérdezte, hogy vajon hogyan győzhető meg a másik 50% hezitáló? Erre a professzor azt válaszolta, hogy sajnos soha nem lehet az egész világon segíteni, soha nem győzhető meg a hezitáló 50%, és hogy tapasztalatai azt mutatják, hogy a pedagógusok és andragógusok gyakran a „felhőkben élnek”, mert azt hiszik mindenkit meg lehet változtatni. De ez szerinte sajnos nincs így, ettől el kell tekinteni.
Rámutatott, hogy a magyar szakembereknek sokszor az a problémája, hogy egyoldalúan foglalkoznak mindennel, egy oldalról közelítenek meg mindent. Kiválasztanak egy esetleg remek nemzetközi példát, de azt akkor mindenhatónak veszik és nem vizsgálják meg, hogy van-e még valami valahol ami e mellett hasznosítható?! Kereszty Orsolya ezt a választ kissé kétkedve fogadta, hiszen köztudott, hogy nagyon érzékenyen érintik a különféle általánosítások és sztereotípiák és rámutatott, hogy létezhetnek olyan emberek a világban, akik nem azért hezitálnak mert elutasítják a nézeteket és reformokat, hanem helyzetüknél, elnyomottságuknál fogva nem juthatnak hozzá ehhez a tudáshoz. A professzor egyetértett és kifejtette, hogy ezeknek az elnyomott rétegeknek a felzárkóztatásában nekünk szakembereknek kell jeleskedni és megtalálni azokat a módszereket, amik a legjobban el tudják juttatni hozzájuk is a tudást, változást.
Eközben Striker Sándor is készült válasszal. Úgy vélte, hogy jelen pillanatban a magyar szakemberek nagyon nehéz helyzetben vannak. Szakemberekből és reform elképzelésekből nincs hiány – mint mondta, de a politikai helyzet olyan ütemben változik körülöttünk, hogy nehéz vele lépést tartani. A magyar szakemberek a sötétben tapogatódznak, miközben itt az egyetemen is avval küzdenek, hogy a naponta érkező újabb és újabb oktatási reformnak titulált – gazdasági és egyéb agyszüleményeket gyorsan megvalósítsák. Mint mondta, már szinte napi szinten tartanak üléseket, ahol megpróbálják minél használhatóbbá tenni az új szabályokat és az egyre apadó támogatásokat jobban átcsoportosítani. Véleménye szerint a tenni akarás megvan, de hogyan hasznosítsák ezt ilyen időkben?
A professzor szomorúan mosolygott és válasza az volt, hogy sajnos nem tudja, ha tudná megosztaná velünk. Ötletként említette, hogy szervezzünk csoportokat, kisebb egységeket akár az egyetem falain kívül is, és ott próbáljuk elképzeléseinket terjeszteni, megvalósítani. Úgy véli a helyzet kulcsa a mi kezünkben van.
Ezután a professzor kivetítette, hogy mi a feladata a a nemzetközi komparatív felnőttképzésnek:
Ennek definíciója 1989 –ben született.
- Utazók beszámolói/Riportok (hogy működik a felnőttképzés más országokban)
- Országismeret (megismerni az adott országot)
- Program ismeret (a különböző országok, különböző oktatási programjaival való ismerkedés)
- Juxtaposition (statisztikai alapok)
- Országok összehasonlítása
- Metódusok, koncepciók, know-how
- Transznacionális összehasonlítás
A professzor megköszönte a meghívást, sok sikert kívánt minden magyar szakembernek.
Vajda Judit