XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a programok forgatagában

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2012. április 19-22-én, a Millenáris parkban rendezték meg.  A tavalyihoz hasonlóan több Európai Uniós ország szépirodalmi szerzőt láttak vendégül, köztük: Skandináv országok, Dánia, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország, Északi országok.

Olyan neves írókkal találkozhattak a magyar olvasók, mint pl. a svéd Hákán Nesser, a norvég Jostein Gaarder, Tina Ámodt, a dán Janne Teller, a finn Leena Lehtolainen és még sokan mások.

A könyvfesztivált egy nappal a Könyvek és Szerzői jogok Világnapja előtt fejeződött be; Cervantes és Shakespeare halálának évfordulójának nevébe nyitották meg a kapuit. A nyitónapon minden hölgy vendég egy szál vörös rózsát kapott ajándékba, amit igazán kedves ötletnek találtam. A fesztivált a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, dr. Réthelyi Miklós miniszter úr nyitotta meg. A komoly nemzetközi presztízst kivívó irodalmi fesztivált hazánkban ebben az évben Gerőcs Péter képviselte.

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál belakta az egész Millenárist, sőt még a Millenáris tó mellett is kisebb pavilonok voltak felállítva, ezzel szabadtéri könyvvásár hangulatot teremtve. Hűen elnevezéséhez, elsősorban kulturális rendezvény, de egyúttal a magyar könyvpiac szereplőinek legfontosabb szakmai fóruma is.

Első nap zárásaként 18:30-kor az Északi országok díszvendégsége, a skandináv és finn szerzők bemutatkozása, a díszvendég fogadása volt a program. Számomra kicsit zsúfoltnak tűnt az egész fesztivál. Úgy gondolom, nem kellőképpen hirdették, mivel kevesebb magyar embert figyeltem meg és több külföldit. Az egyetlen hiba talán ez volt amit találtam, hisz tele volt programokkal, érdekes beszélgetésekkel, mint egy nyílt konferencia, illetve ami elengedhetetlen volt több ezer-millió könyv kiállítás tekinthettünk meg.

A második nap, április 20. péntek fő témája gyerek irodalom volt, több teremben és standokon zajlottak a programok. Emellett alkalmunk volt egy-egy könyvet dedikáltatni is. Dedikálók között volt:

  • Bosnyák Viktória
  • Bod Péter Ákos
  • Északi országok díszvendégségei
  • Hajdú Farkas-Zoltán
  • Sík Domonkos
  • Dr. Csernus Imre
  • Kulka János és sokan mások

A négy napos könyvfesztiválon a következő kiállításokat tekinthettük meg:

  1. Új fejezet - Újabb művek a Magyar Művész könyvalkotók Társaságának műtermeiből
  2. Díjazott magyar illusztrátorok - A magyar illusztrátorok társaságának kiállítása
  3. Északi országok díszvendégsége - Henrik Ibsen kiállítás
  4. „Ellenvetések” - A Goethe- Institut Budapest és a Német Könyvkereskedők Tőzsdeegyesületének közös kiállítása
  5. Jutka Rona Magyar cigányok- Túlélők vallanak című kiállítása - A Napvilág Kiadó kiállítása

Nagyon tetszet a könyvfesztivál, sok érdekes programot illetve hasznos könyveket találtam, bártan ajánlom minden könyvkedvelőnek, hogy keressék az ilyen megfelelő alkalmakat.

Kállai Annamária

Egy hozzászólás a(z) “XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a programok forgatagában” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: MeetOFF | A Könyvfesztivál könyvtáros konferenciáiról