Douglas Adams és a Nemzetközi Törölközőnap

Azt mindenki tudja, hogy május 25. a Nemzetközi Törölközőnap, azt már kicsit kevesebben, hogy miért pont erre a napra esik, azt viszont még kevesebben, hogy Douglas Adams az egyik legnagyobb Apple rajongó volt, így ez elég érdekes színezetet ad annak a ténynek, hogy pont ezen a napon kerül lebonyolításra az első Budapest Android Meetup is, amely bár nem önálló szervezés, hiszen a MeetOff csapatával közösen szervezik az eseményt. Aki ismeri Adams egyéb cikkeit, írásait, beszédeit, ez nem is annyira meghökkentő. Abban biztos vagyok, hogy iPhone-ja lenne és imádná, de arról is meg vagyok győződve, hogy minden nagyobb gyártó Androidos készülékeit kipróbálta volna (ugyanis nagyon szeretett mindenféle dolgot vásárolni az interneten és mindig nagyon nyitott volt mindenféle újdonságra) és elismerő hangnemben nyilatkozott volna róla, ugyanis ezek a telefonok pont azokon a területeken körözik le az iPhone-t ahol az amúgy is hátrányban van. Abban is biztos vagyok, hogy a mindkét tábort meg tudná nevettetni sajátos humorával, úgy, hogy az éppen kifigurázott rajongók is sokkal hangosabban nevetnének magukon közben. Ezek alapján az időpont talán nem is lehetne jobb. (Arról nem is beszélve, hogy a meetup-ot, a világ egyik leghasznosabb találmányának tartaná)

Az este témája az androidos mobilok egyik olyan képességének alapja lesz, amit szerintem titokban minden iPhone tulajdonos irigyel, amikor épp alkalmazást akar letölteni, és ezek a QR kódok. Persze, mire eljutott a világ odáig, hogy a a telefonunk olvassa ezeket a kódokat, nagyon sok dolog történt, ez meetup ebben is megpróbál némi megvilágosodást nyújtani.

@verkutya

Hozzászólások lezárva.