A TEDxYouth@Budapest csapata az egész napos előadássorozatok mellett rendszeres klubestekkel is szeretné megmozgatni a közönségét. 2012. május 9-én olyan embereket hívtak meg egy beszélgetésre a Millenáris Fogadóba, akiket valamely közösség vezetőiként ismerünk: a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Moly.hu, a Szivesseg.net, a BME Schönherz Kollégium és a Magyar Cserkészszövetség ismert „arcait”.
Praktikákat hallhattunk arról, hogyan alakították ki a közösségeket, hogyan épülnek fel, milyen programokat kínálnak számukra, és még az is kiderült, mit tettek konfliktusos szituációkban. A színes babzsákokon ülő résztvevők nem csak az előadóktól hallhattak érdekességeket, hanem a mellettük ülőkkel is beszélgetésbe kellett elegyedniük az interaktív feladatok során – természetesen arról, hogy ki milyen közösségekbe tartozik és ezeken a helyeken milyen nem várt nehézségek adódtak eddig, illetve ezeket hogyan oldották meg. Folytatás




