Colabs School – Egy hét a startupok jegyében

A Colabs Startup Center folyosója

A Colabs Startup Center folyosója

2011 októberének utolsó hetében részt vehettünk a Colabs Startup Center alapítói által szervezett rendezvényeken, vagyis a Colabs School-on. Ez tulajdonképpen két nagyobb egységre bontható: az adott hét keddjétől kezdve három napon keresztül előadásokat hallgathattunk meg design, közgazdaság és technológia témakörben, majd a hét többi napját a startup verseny töltötte ki.

Folytatás

Colabs Pre-Launch Party és HMC Meetup

CoLabs Pre-Launch party

Feljárat a CoLabs-ba

Bizonyára sokan várták a július 5-én megrendezett Colabs Pre-Launch Party-t, melynek helyszíne mi is lehetne más, mint a frissen felújított Colabs Startup Center a belváros szívében, az Irányi utcában. A Pre-Launch Party keretén belül megrendezett második HMC Meetup iránti érdeklődést mutatta, hogy az előadóterem 19:30-ra meg is telt. Aki tehát felküzdötte magát a harmadik emeletre némi építési törmelék közt, az az előadások meghallgatása után nyugodtan kijelenthette: Megérte!

Folytatás

Elevator Pitch Competition döntő – Eredmények két percben

elevator pitch compatition

#epc

Összekerülsz a világ leggazdagabb emberével egy liftben és épp van a fejedben egy zseniális ötlet. Van 2 perced, óra indul. Nálad mi lenne a vége a beszélgetésnek? Valami hasonlót valósít meg Bakó Zsolt és csapata az EPC StartUp versennyel. Az elődöntők győztesei egy végső fordulóban csaptak össze. Lássuk a végső esélyeseket a másfél millió eurós díjért, no meg a többi felajánlásért! Folytatás

Nemzetközi Törülköző Nap, avagy a kódok világa + 1. Android Meetup

Ezúttal különleges meetupnak lehetünk majd szem- és fültanúi május 25-én 19 órától. A Nemzetközi Törülköző Napon <vogon nyelven International Towel Day> bemutatkozik a most induló Android Meetup csapata, mely az első alkalommal a MeetOFF legénységével karöltve szeretné felkelteni kedves közönségének figyelmét. Helyszínünk ezúttal is a jól bevált Gold Biliárd, témánk pedig a kódok igen szerteágazó világa lesz.

Bizonyára mindenki ismeri a da Vinci-kód történetét, mely tulajdonképpen egy gyilkossággal kezdődik és a szimbólumok, illetve a kriptográfia révén nagyon szövevényes úton elvezeti közönségét a párizsi Louvre-ba, ahol végülis a Szent Grálra is rálelnek a főszereplők. Mindez természetesen a kódok, és a kódolás tudományának segítségével volt lehetséges. A könyv (és a belőle készült film) nyomán pedig sokan ismerkedhettek meg e témával.

De mit is nevezünk tulajdonképpen a kódnak? A kódok az egyik értelmezés szerint tulajdonképpen információk, melyek egyik megjelenési formáról a másikra képezhetők, vagyis kódolhatók; másfelől pedig karakterek és szimbólumok egymáshoz rendelése. A kódolás illetve a szimbólumok feltérképezése tehát egyaránt fontos részét alkotják a témakörnek.

Mindezekből következően hallhatunk majd előadást, például a szimbólumkutatásról egy művészettörténész, Molnár Eszter szemszögéből, aki Vajda Lajos önarcképén mutatja be rejtett jeleket. Szó esik majd a matematikai alapokkal rendelkező kriptográfiáról. Vajon létezik a feltörhetetlen titkosítási eljárás? Erről beszél majd dr. Buttyán Levente. Az ELTE Virtuális Valóság kutatási projektjének hallgatói pedig a virtuális valóság birodalmába kalauzolnak minket QR és AR kódok segítségével. És még egy teljesen aktuális téma: az Európai Unió egy új törvénytervezete a weboldalakon rólunk tárolt adatok biztonságáról és a cookie-król fog szólni, de hogyan és miért, arról Szemes Balázs jogász tart majd felvezetőt és kiadós beszélgetést a fogékony közönséggel.

És hogy milyen előadókkal készült az Android Meetup? Biztosan előad Megyer László, a Cirka fejlesztője, aki a gyors user interface-ről fog beszélni nekünk. Sallai Péter bemutatja a SmartCity készítőinek csapatát. Ezen kívül Hornig Rudolf előadását hallhatjuk még, aki az egyik legsikeresebb magyar app kulcsfigurája. A neve legyen meglepetés.

MeetOFF & 1. Android MeetupA Nemzetközi Törölközőnap alkalmából keynote-ra is számíthattok, melyet nem más, mint a Galaxis Útikalauz Stopposoknak fordítója, Kollárik Péter fog tartani.

Androidos kollégáinkkal együtt felváltva igyekszünk majd a kódokhoz kapcsolódó előadásainkkal felkelteni azon vendégeink figyelmét is, akik (akár információ hiányában) korábban nem érdeklődtek e manapság egyre jelentősebbé és érdekesebbé váló témakör iránt. Szeretettel várunk meetupunkon, ahol számos, ide kapcsolódó fontos információt és érdekességet hallhatsz!

Törölköző Nap 2011 - A kódok világaNálunk debütál a Dotdot interaktív fala, amely a Foursquare szolgáltatására épül – szlogenjük is: a magyar checkin közösség.

Kaptunk kölcsönbe egy 3D tévé prototípust is a gyártótól. Több szót nem is érdemel, mert ezt tényleg látni érdemes.

A szakmai előadások után és a szünetben a Dragontape adja a háttérzenét egy Twitteren alapuló wurlitzer formájában.

A belépő alapból 1.000 Ft, de 25 % kedvezményt kapsz, ha jelzed részvételi szándékod a MeetOFF esemény oldalán, és még 25 %-ot, ha az Android Meetupra is jelentkezel. Továbbá, ha még törülközővel is érkezel a rendezvényre, akkor ajándékban részesülsz.

További részletek folyamatosan kerülnek ki ide, illetve Twitterre.

#meetoff #towelday

BÉT ELEVATOR PITCH COMPETITION (III. forduló) 2011.04.22.

EPC 2011

#epc2011

Nem kevés kíváncsisággal, komoly elvárásokkal és Bakó Zsolt meghívásával érkeztem a Budapesti Értéktőzsde épületéhez. A kikészített névkártya, a mosolygós Hölgy a pult mögött, tovább emelte a pozitív hangulatot. Majd balra el és irány az “ülésterem”. A welcome csomag egyetlen A6 papírból állt mely szűkszavúan tudatta a sorra kerülő projekteket, de nem evőrendben. Hogy ez szándékos vagy sem, Ők nem mondták, én nem kérdeztem.

De mi is ez az Elevator Pitc Competition?
Ötletgazdák küzdenek itt két perces időn belül pénzmogulok figyelméért, s ha a figyelem megvan, az már félsiker. A végcél a remekbeszabott üzleti ötlet és a haszon fellelése. Ez legyen erkölcsi vagy piaci, bár a legjobb ha IS. Folytatás

BarCamp Budapest – Budapest Bank Startupverseny 2011.03.30.

A BarCamp konferenciát 2009. óta szervezik meg Magyarországon, tavaly először startup versennyel egybekötve. A web2.0 egyik legnagyobb rendezvénye magyar és külföldi előadókkal, idén a Boscolo Hotel New York Palace-ben. Az előadások három teremben zajlanak: Róma, Vivaldi és Prága. Percről-percre tudósítunk: Folytatás

Videó a neten – “tolni kell a kontentot!”

A legismertebb kereső a Google online környezetben. Tudod melyik a második?

A videómegosztókkal foglalkozunk részletesen. Bemutatunk néhány hazai kezdeményezést, kitérünk az élő stream adás varázsára és meghívunk webcelebeket, akik videóik által lettek híresek.

MeetOFF badge < foto - video >Ami biztosan lesz – videó minden mennyiségben:

  • piacvezető magyar streamportál
  • randiguru, aki videón ad csajozási tippeket
  • igazi startup tanácsadói portál
  • őrült extrém sportok
  • bemutatunk egy analitikai rendszert
  • és még mások.

Akik már szinte biztosra ígérték, hogy előadnak a meetupon:

  1. „agocska” Ágoston Péter (okarina videók - http://www.facebook.com/okarinaklub)
  2. „Angelday” Sasvári József (http://plastik.hu)
  3. Bakk Péter (http://netbeszed.hu)
  4. Fehér Katalin (újmédia kutató - www.feherkatalin.hu)
  5. Kereskényi Balázs (http://ustream.tv)
  6. Kübler Dani (gemiusStream multimédia analitika)
  7. Mex (csajozós videók - http://mexdeluxe.hu/)
  8. Horgás Ádám (MAB websorozat rendezője)
  9. Szakál Tamás (http://www.dragontape.com/)

A tervek szerint kipróbálhatjátok az EEMOV kamerarendszerét is.

Videó a neten - "Tolni kell a kontentot..."

Animált banner csak Neked, csak most :-D

Az előadások kedvcsinálóit folyamatosan töltjük majd fel a bejegyzések közé. Érdemes visszanézned.

Végére a piszkos anyagiak: A belépő ára 1000 HUF, itt regisztrálva pont a fele. ELTE diákoknak akár ingyenes regisztráció ellenében. A belépővel a terembérletet és a szervezést segítitek.

 

StartUp Underground Konferencia – 2011.03.08

Startup Underground Konferencia 2011A SUU’11, vagy Startup Underground néven ismertté vált konferenciát az induló startup-ok és a kockázati tőkés befektetők összehozásának céljával szervezték 2011. március 8-án a Corvin moziban.

Rohanó embereknek: a versenyt a DragOnTape prezentációja nyerte. Óvatosan, mert hosszú lesz!

“Percről-percre” tudósításunk:
Folytatás

Design Meetup – digital design special 2011.02.25.

Weboldal designnal foglalkozott a 2011. február 25-i Design Meetup, szokásosan teltházzal. A meetup szervezője elöljáróban elmondta, hogy a webdesign kevésbé hálás téma, mint mondjuk egy divatbemutató. De ez is nagyon fontos, és ezért választottak special témaként. Hallhattunk előadásokat az Indafotó új kinézetéről, a Kirowski T-Mobile kapcsolatkártyás kampányáról, a Carnation meg nem valósult Unicum weboldal áról, a Dragontape-ről és a Dream.hu egyik projektjéről. Folytatás