Juhász Lilla üzleti Foursquare használatot bemutató előadásán vettem részt az ELTE Dayka Gábor utcai kollégiumában (más néven: KCSSK), melyet 2012. november 14-én az Őszi Kultúr7 keretében rendeztek meg. Az előadáson mindössze hat másik érdeklődő jelent meg, amiben talán közrejátszott az 50 perces csúszás is. A körülmények ellenére egy érdekes prezentációt hallhattunk Lillától a geolokációs szolgáltatásokról általában, és a Foursquare üzleti használatáról bővebben. (Az előadót a MeetOFF csapata ajánlotta a Kultúr7 szervezőinek a figyelmébe, mert a 2012-es Nemzetközi Foursquare Day-en is előadott hasonló témában – szerk.)
Címke archívum: foursquare
Nemzetközi Foursquare Day 2012 beszámoló | MeetOFF
A 2011-es Foursquare Day után csapatunk megfogadta, hogy a következő jeles napon újabb eseményt szentel a LBS, azaz helyfüggő szolgáltatások királyának, a Foursquare-nek, amit a legtöbb MeetOFF szervező is előszeretettel használ mindennapjai során.
Minden év 4. havának 16. napja Foursquare Day, ami kiválló alkalom, hogy újabb rajongókat szerezzen a szolgáltatás.
Tehát 2012. április 16-án a MeetOFF is megünnepelte a Foursquare Day-t a Bazaar Klubban. A meetup előtt Foursquare játékot tartott a Quiznight csapata. Az alapokról és az üzleti lehetőségekről is szó esett három előadásban, majd egy hazai startup, a Taxi Like mutatkozott be. Végül nálunk debütált a Motorola legújabb középkategóriás mobilja, a MotoLux a hazai nagyközönség előtt először!
Nemzetközi Foursquare Day 2012 – április 16. este 6
Ambrózy Gábor (Amby): A magyar Foursquare
Hova mozdulunk ki a barátainkkal, hogyan keressük meg az értékes eseményeket? Ha arról beszélünk, mit csinálunk hétvégén, akkor biztos nem arra gondolunk, hogy számítógépezünk, hanem elmegyünk valahová a barátainkkal. Az előadó ezért tartja érdekesnek ezt az egészet. A Checkiners Kft. foglalkozik a Foursquare-rel, a Gowalla-val, a Misoval, a Foodspottinggal és mostanában a Facebookkal is.
Foursquare-en több mint 12.000 magyar felhasználó, és több mint 20.000 magyar helyszín van már. Ezek egy része BKV megálló, másik részük viszont pl. étterem, szórakozóhely. A Doboz nevű hely kb. negyedórával nyitás után már fenn volt Foursquare-n, és „trendingelt” illetve „swarmolt” is, ez a közösségi erő. Folytatás
Egy fiatal cég sikeres projektje – Interjú a Mixgarról
Bizonyára ismerősen cseng a Mixgar név. Ez egy olyan alkalmazás, melynek segítségével beleszólhatunk a vendéglátóegység vagy rendezvény zenelejátszási listájába az interneten keresztül. Ehhez mindössze egy telefonra vagy egy kihelyezett számítógépre van szükségünk. Jelenleg mindannyian BETA teszterek lehetünk, és ingyen használhatjuk ezt a szolgáltatást. A Mixgar projektje lassan piaci alapon kezd el működni és önálló céggé válik. Vajon hogyan kezdődött a termékfejlesztés és hova fejlődik ezután? Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk Bárdos Kristóffal, a Digital Natives üzletfejlesztési menedzserével. Folytatás
Ambrózy Gábor kedvcsinálója
Ollé János: A kisdobos digitális nemzedék hat pontja
Az ELTE PPK Oktatás-Informatikai szakcsoportjának vezetője szerint a jelen digitális nemzedéke csalódást okozott, hiszen nem használják ki olyan mértékben a technika nyújtotta lehetőségeket, mint amennyire elvártuk tőlük. Magasra tettük tehát a lécet. Felmerül a kérdés – persze, hogy nem tudják, vagy nem akarják ezeket alkalmazni, ugyanis hiába szeretné bárki ezt megtenni, ha nem tudja, hogyan kell. Alaposan meg kell különböztetni azt, aki csak ismeri a technikát, attól, aki tudatosan akarja ezt használni, vagyis meg kívánja tanulni. Mindezek következtében nem tudjuk ma még, hogy a jelenleg kisdobos digitális nemzedék mikor válik majd úttörővé.
The Budapest New Technology Meetup, 2011. szeptember 7.
Elérkezett a szeptember és az iskolakezdést követően már a második héten meetupok sorát rendezték meg. Így történt ez a The Budapest New Technology Meetuppal is, amelynek az e hónapban esedékes rendezvényét 2011. szeptember 7-én este tartották a szokásos helyszínen, az Ó utcai Impróban. Az előadások sorát Lám István nyitotta meg adatvédelemmel foglalkozó prezentációjával, majd Mezei Áron és Szabó Gergely beszélt a Szig.it-ről. Még mindig a fesztiváloknál, sőt a Szigetnél maradva Farmos Attila ismertette annak módját, hogy miként építették ki a Hajógyári Sziget online infrastruktúráját a rendezvény idejére. Őt követően újabb előadópáros követett, név szerint Németh Bottyán és Vincze Gábor, akik a Gravityről beszéltek 10 percben. Zárásként pedig meghallgathattunk egy igazi Buherátort, aki az XSS veszélyiről tájékoztatott minket. Folytatás
Első magyar Foursquare Super Swarm badge nyitás
2011. augusztus 13-án este megtörtént az, amit szerettünk volna: Magyarországon először több mint 250 ember checkinelt be a Vodafone Smart Tower – Digitális Kánaán venue-ra (a végső szám 313 lett), ezáltal Swarm, illetve Super Swarm badge-ekkel gazdagodhatott. A DotDot.hu-nak köszönhetően a részvevők egy kitűzőt fognak ajándékba kapni egy később megrendezésre kerülő Super Swarm after partyn. Szokásunkhoz híven ezen a rendezvényen is ott leszünk, és beszámolunk az ott történtekről.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett és checkinelt ezen az estén, a magyarországi Foursquare közösség történelmet írt, megmutatta erejét.
Super Swarm és össznépi check-in
Itt egy szuper alkalom, hogy egy összenépi szuper csekkolással super swarm badge-t szerezzen mindenki, aki a digitális világban él és mozog! Csekkolj a Vodafone Smart Tower / Digitális Kánaán nevű pontra ma, 2011. augusztus 13-án, este 21:00 után, és szerezzük meg együtt ezt a különleges kitűzőt. Sőt, amennyiben sikerül a Super Swarm a DotDot.hu minden, a Vodafone Smart Toweren megszerzett Super Swarm badge-ért egy valódi kitűzőt ad.
Mikor: ma, 2011.08.13
Hol: Vodafone Smart Tower / Digitàlis Kànaàn
Használd a DotDot.hu-t a mobilodról, a gyors check-in érdekében!
Super Bowl a Foursqare erejével megtámogatva
Amerikában minden más. Közhely, de például a sport is jövedelmező üzlet náluk. Másképp nem lehetne tízezreket egy helyre csábítani, vagy nem kellene közepes lakás árát kifizetni egy éves kosárbérletért. Tucatnyi menő sportág akad, amit milliók néznek lélekszakadva a helyszínen, kocsmákban, vagy otthon a tévé előtt. Nekünk kis pénz, kis foci jutott, de angolszász országokban, vagy akár a „gazdag” Brazíliában ez nyereséges dolog. Folytatás
Podcast – UPDATE
Kikerültek a csütörtöki MeetOff hanganyagai, melyeket az előadókat bemutató bejegyzések végén hallgathattok meg.
Podcast kliensek számára a http://meetoff.eu/feed/podcast link használható, illetve iTunes Store-on keresztül is eléritek a fájlokat!
Helymeghatározó szolgáltatások és járatosság – MeetOFF statisztika
A második Online Fejlesztők & Felhasználók meetupot, vagyis a MeetOFF-ot a GPS téma köré szerveztük, leginkább a helyfüggő szolgáltatásokra fókuszálva. 2010. november 25-én azonban az előadók a Foursquare és Gowalla mellett szót ejtettek különböző GPS-eszközökről, Nav N Goról és biztonságtechnikáról is. Mikor valaki a meetup oldalon jelezte részvételi szándékát, három kérdést tettünk fel neki a témáról:
- Te milyen szolgáltatást használtál már helymeghatározásra?
- Mennyire vagy járatos a témában?
- Hány badge-et gyűjtöttél eddig?
A kérdésekre összesen 44-en válaszoltak, ebből 33-an írták, hogy szeretnének részt venni a rendezvényen, 9-en jelölték meg, hogy talán el tudnak jönni, és 2-en, hogy nem fér bele az idejükbe. A többség minden kérdésre válaszolt, csak páran voltak, akik kihagytak 1-2 feleletet.

1. Helymeghatározó szolgáltatások
Az első kérdésre a Foursquare-t jelölték meg legtöbben helymeghatározó eszközként, összesen 25-en. A második a “GPS”-válasz lett 12 vokssal, aztán holtversenyben a Gowalla és Google Maps végzett a harmadik helyen. A Nav N Go és az offline térképek 5 szavazatot kaptak, a Waze 3-t, a Google Latitude 2-t. Még hárman megjegyezték, hogy az utcatáblákat és a szóbeli érdeklődést is használják módszerként. Minden mást 1-1 ember jelölt meg, pl. Brightkite, HopStop, Layar, Copilot stb.

2. Járatosság
Hogy ki mennyire járatos, az azért is érdekes, mert ugye a meetupot mi nem kifejezetten fejlesztőknek szánjuk, hanem laikus érdeklődőknek is, vagy olyanoknak, akik most hallanak először a témáról…
Célszerűbb lenne, ha kötött válaszadási lehetőségeket tudnánk megadni, de a válaszokat igyekeztem kategóriákba sorolni. Összesen 8-an írták azt, hogy otthonosan mozognak a kérdéskörben, tájékozottak vagy járatosak. Szintén 8-en érzik közepes szintűnek magukat, közülük négyen kifejezetten a so-so kifejezést használták. Felhasználó szinten tájékozottnak 6 ember vallotta magát, míg 4 ember jelölte meg, hogy “érdeklődő”. Ehhez képest 13-an jelentették ki, hogy nem értenek hozzá vagy épp kezdő szinten állnak. Ezek a kategóriák természetesen átjárhatóak, hiszen például egy érdeklődő is állhat közepes szinten vagy egy amatőr is lehet felhasználó, csak a típusválaszokat soroltam egy kalap alá.

3. Badge-ek száma
A badge-ek száma ehhez képest csak érdekesség, bár már az első kérdésnél látszott, hogy sokan írták a Foursquare-t (talán pont a 3. kérdés hatására). A válaszadók közül @Midnite_-nak van a legtöbb, aki csak annyit írt, hogy “faszán sok” [megnéztem: 32]. 11 fő írta, hogy egyáltalán nincs neki, néhányan meg is jegyezték, hogy nem tudják mit jelent. Tíz feletti számot 13-an írtak, tíz alattit pedig 17-en. (Ha jól számolom, ezek alapján valójában 30-an használták már valaha a foursquare-t a válaszadók közül.)
A bejegyzés eredetileg a Habosvilla blogon jelent meg.
Birkás Péter (Bate): Jelvénymánia – Helymeghatározós játék a FourSquare-rel
Teljesítményorientált “játék” a FourSquare-en belül, avagy hogyan vesznek rá az alkalmazás fejlesztői, hogy még akkor is használd a programjukat, ha annak számodra se értelme, se haszna.
[powerpress]
Foursquare
Hello Foursquare-fanatikusok, meg tudjátok mondani, miért szeretitek használni ezt az alkalmazást?



