StartUp Underground 2013 konferenciabeszámoló – Szabó Orsi

StartUp Underground 2013 konferenciabeszámoló – 2012. április 18, Corvinus Egyetem

Még sose láttam startup pichet. Sikeres vállalkozók, vezetők saját történeteiről, tanácsairól szóló előadást és kerekasztal beszélgetést viszont már elég sokszor. Épp ezért azt vártam, hogy a délelőtti tíz pitch óriási élmény és hatalmas durranás, a délután meg kellemesen (de csak olyan szokásosan) inspiráló lesz. Ehhez képest meglepődtem.

Tartalmas nap hosszú beszámolója, a SUU esszenciája ->

Folytatás

Időgazdálkodj Okosan MeetOFF – Ide nekem az elefántburgert!

2013. március 28-án Időgazdálkodj okosan címmel rendeztük meg az aktuális MeetOFF eseményt. A 19 órára meghirdetett kezdés az időgazdálkodáshoz „méltóan” 19:17-re tolódott. Az estét Erdélyi Tamás vezette.

Hogyan ne gazdálkodjunk az időnkkel? A “time management” témája ezzel a felütéssel indult, majd a személyes példákon keresztül eljutottunk addig, hogy egy projektmenedzser hogyan tervezi az idejét és hogyan veszi rá erre kollégáit is. A végén pedig kiderült, hogy mit nevezünk elefántburgernek, és hogy kerül az elefántpata az asztalra. Folytatás

Warhol, mint pop ikon és egy prezentáció a prezentációról | Vírus est

Marilyn diptichon 1962

Teljesen otthonosan érezzük már magunkat a Vírus esten, ahol minden alkalommal érdekes témákat feszegetnek az előadók. 2013. január 23-án a művészettörténetbe kóstolhattunk bele Horányi Attila, a MOME oktatójának prezentációjában. Vajon miért nevezhetjük Andy Warholt a pop ikonjának és mit jelent a pop egyáltalán?

Aztán egy olyan előadást is kaptunk Mester Tamástól, amely a prezentációról magáról szól. Micsoda, egy prezentáció a prezentációról? Bizony, és még az is kiderült, mit nevezünk Chewbacca-szabálynak.  Folytatás

Hello Digitális Nemzedék! – Konferencia az ELTE PPK-n

Digitális Nemzedék Konferencia az ELTE PPK Kazy aulájábanMit gondoltak korábban és mit mondanak manapság a kutatók a digitális nemzedékről? Hogyan gondolkodnak a nemzedék tagjai, és vajon hogyan változtatnak a tanárok a módszereiken a digitális kor beköszöntével? Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán rendezett második Digitális Nemzedék Konferencia 2013. március 2-án többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ. Az érdekes plenáris előadások után bekukkantottunk a Sulinet projektjeibe és a magyartanárok workshopjába is, hogy meglássuk, hogyan fogadják ők a digitális nemzedék tagjait. Folytatás

Felhő mindenhol: Bárányfelhőktől a publikus- és privát cloud szolgáltatásokig | Cloud MeetOFF

Cloud MeetOFF a Bazaar Klubban a felhő szolgáltatásokrólIgazi felhős programot tartott a MeetOFF 2013. február 28-án, ugyanis a cloud computing szolgáltatások kerültek terítékre a Bazaar Klub színpadán. A közönségben ülő fejlesztők többsége valószínűleg intenzívebben kapott a söre után, amikor elkezdődött az előadások sora az eredetileg poénnak szánt, ám teljesen komolyra sikerült felhőfajták ismertetésével, kezdve a gomolyfelhőktől egészen a különleges felhőkig. Aztán “közepesen éles váltással” – ahogy az egyik előadó megjegyezte – rátértünk az Amazon, Google és Microsoft “felhőfajtáira”, majd egy összefoglalóval zártuk az estét, hogy akkor érdemes inkább publikus vagy privát felhőszolgáltatásokat igénybe venni? Folytatás

User Experience Meetup – Storyboarding, kártyarendezés, keresések

Kozonseg_US2013. február 9-én 15 országban egyszerre rendezték meg a World Information Architecture Day-t (vagy World IA Day, rövid nevén pedig WIAD). Magyarországon a User Experience Meetup szervezői nyerték el ennek lebonyolítását, és Budapesten a LogMeIn irodájában kaptak helyet az egész napos programsorozatnak. Folytatás

Embertökéletesítés és fenntarthatóság a Vírus Esten

Bárd Imre: Embertökéletesítés a Vírus EstenMilyen egy tökéletes ember, és ezt ki döntheti el egyáltalán? Milyen létező példákat említhetünk meg az embertökéletesítés témakörében? A Vírus Est 2013. január 9-én ezzel a kemény témával nyitotta az évet Bárd Imre előadásában az egészen új Kolor Bárban. Őt pedig Szomolányi Katalin, a Telekom Vállalati Fenntarthatósági Központ vezetője követte, akitől a fenntartható jövőnkről tudhattunk meg néhány dologt, például hogy mekkora lenne Magyarország átlagos “bolygószükséglete”. Folytatás

„Tervek-Táblák-Játékok” IV. Matematika konferencia

IV. Matematika Konferencia2013. január 23-án került sor a Mozaik kiadó által szervezett IV. Matematika konferenciára. A rendezvényre a Mozaik kiadó honlapján ingyenesen lehetett regisztrálni. A résztvevők az élmények mellett ajándékkönyvekkel térhettek haza.

A konferencia programja 10 órakor kezdődött. Előtte, és a nap folyamán 20%-os tankönyvvásárlásra volt lehetősége az érdeklődőknek. A résztvevők többsége matematika tanár volt, ők továbbképzésként számolhatták el a konferenciát, így ez számukra kreditet is ért.

A rendezvényt Orgován Katalin nyitotta meg, aki az aktuális tankönyvhelyzetről, és a kerettanterv változásairól tájékoztatta az érdeklődőket. Folytatás

Bölcsész tanári konferencia – Tanárként a digitális korszakban

Résztvevők a III. Trefort-kerti bölcsész tanári konferencián

2013. január 22-én került megrendezésre a III. Trefort-kerti bölcsész tanári konferencia az ELTE BTK-n. A regisztrációhoz kötött ingyenes rendezvényre közel 200-an voltak kíváncsiak az ország minden területéről.

Az eseményt Dr. Károly Krisztina az Oktatási és tanulmányi ügyek dékánhelyettese nyitotta meg, aki beszédében felhívta a figyelmet az ELTE gazdag tanár szakos kínálatára.

Ezután Antalné Szabó Ágnes köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a délután programjait, az egyes műhelyek pontos helyét.
Folytatás

Mire jók az egyetemi rangsorok? – A nemzetközi felsőoktatási kiválóság mérése

Mire jók az egyetemi rangsorok?

A nemzetközi felsőoktatási kiválóság méréséről (indikátorok, publikáció, nemzetközi rekrutációs képesség) tartottak vitát 2012. december 5-én a Mire jók az egyetemi rangsorok? című, ELTE PPK-n rendezett konferencia keretében.

Az előadás első felében a nemzetközi és a nemzeti rangsorokról volt szó. a Vitavezető Halász Gábor feltett kérdéseket és erre reagáltak a résztvevők. A vita egyik részét a Scimago Institutions Ranking rangsorára épült, ami nem csak iskolákat, de intézményeket is értékelt.

Magyar egyetemek közül a BME volt az első (640. helyen), majd következett a SOTE (670. helyen), az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kissé hátrébb szorult (a 773. és 775. helyre). A nemzetközi rangsorokba az egyetemek mindössze 4-5% kerül be, ezért merül fel a kérdés, hogy mennyire érdemes ezekkel foglalkozni?

Folytatás

The Lean Startup Conf – BudapestBoost

BudapestBoostÚj startup közösség alakult BudapestBoost néven 2012 decemberében. Az első rendezvényüket 2012. december 3-án, a thehub.hu-ban tartották, ahol a mintegy száz főnyi közönség a San Francisco-i The Lean Startup Conf élő közvetítését nézhette meg.

A BudapestBoost egy friss közösség a magyar startup-világban, amit különböző szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező szakemberek hoztak létre azzal a céllal, hogy önkéntes munkára alapozva új lehetőségeket keressenek a startup ökoszisztéma kollektív építésére. Folytatás

Sokan akarnak bölcsésznek állni – Teltház az ELTE BTK nyílt napján

Minden eddiginél nagyobb tömeg az ELTE BTK nyílt naponMinden eddiginél több diák volt kíváncsi az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 2013. január 11-én megrendezett nyílt napjára. A 10 órai kezdettel meghirdetett eseményt 10.30-kor nyitotta meg Dr. Dezső Tamás dékán az ELTE BTK Gólyavár épületében.

Dr. Dezső Tamás előadása megkezdése előtt elmondta, hogy a Gólyavár mindkét nagyelőadója megtelt, és több száz diák maradt kinn az épület előtt. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel február elejére újabb nyílt napot terveznek. Folytatás

Scrum módszertan – Hatalmas érdeklődés az idei első Agile Meetup iránt

Vukovics András előadó

Scrum módszertan, agilis szoftverfejlesztők, pizza, hatalmas érdeklődés az Agile Meetup idei első eseményén.

2013. január 10-én 18 órai kezdettel Vukovics András előadását hallgathattuk meg Scrum módszertan bevezetése az ISH Informatika Kft-nél címmel a Ten Minutes Caféban.

Az eseményt Sipos Tamás, az Agile Meetup szervezője nyitotta meg, aki kiemelte, hogy az idei évben ez volt az első meetup, és ilyen nagy számú érdeklődő még sohasem vett részt az általuk szervezett eseményeken. A résztvevők köszöntése után buzdította a jelenlévő körülbelül 60 embert, hogy csatlakozzanak az egyesülethez, melynek éves tagdíja 10.000 Ft. A résztvevő cégeket pedig arra biztatta, hogy jelentkezzenek előadásokkal a következő alkalmakra.

Ezután Bodor Zsolt, az egyesület alelnöke is megköszönte az érdeklődők részvételét, illetve ő is hangsúlyozta a gyakorlati előadásokra való jelentkezést. Folytatás

Idősek és idősödés a mai magyar társadalomban konferencia

Idősödés a mai magyar társadalombanA Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének keretében a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Pályatervezési és Tanárképző Intézete Idősek és az idősödés a mai magyar társadalomban címmel egy konferenciát szervezett 2012. november 8-án az Egyetem gödöllői campusán, a SZIE GTK Kisrektori teremben ”Idősek és idősödés a mai magyar társadalomban” címmel.

Folytatás

Tolkien nap a Corvin moziban – Jelmezes tündéktől a Nyugatvégi Piros Könyvig

Makett Tolkien világábólFegyverek, a Nyugatvégi Piros Könyv, társasjáték, makettek, gyermekprogramok, könyvbemutatók, szinkronszínészek, törpök, tündék, hobbitok, Gandalf… Csak néhány mozzanat a szombati (2013. január 5.) Tolkien napról, ami a Corvin moziban került megrendezésre.

Az esemény (többnyire) ingyenes volt, ezért felkészültem a legrosszabbra, miszerint be sem fogok tudni menni az előadásokra, vetítésekre. Habár sokan voltak kíváncsiak a Tolkien 121. születésnapjának apropóján rendezett mulatságra, azért mindent sikerült megnéznem/meghallgatnom. Folytatás

The essence of building a good team by Hornák Hajnalka

The essence of building a good team előadás a PrezibenA Mikulás napjának estéjén egész más típusú szórakozást képzeltem el magamnak – főleg gyerekfejjel – mint amit valójában csináltam. Úgy hozta a sors ezen az estén, hogy a Károly körút 9-ben, pontosabban a Prezi székházában találjam magam, este 19:00 órakor, amint izgatottam várom, hogy elkezdődjön az elvileg angol nyelvű előadás a csapatépítésről, “The essence of building a good team” címmel.

Bevallom ebben a környezetben már egészen felnőttnek éreztem magam, hiszen a vendégek fogadtatása nagyon színvonalas volt. Önkiszolgáló ingyen büfé, ínycsiklandozó szendvicsekkel és láthatóan mindenki által kedvelt üdítőkkel. Barátságos berendezés és felszabadult hangulat jellemezte az előadótermet. Meglepetésemre Hornák Hajnalka magyarul tartotta az előadását, csak a Prezis vetítése volt angol nyelvű. Úgy éreztem ez a lehető legjobb párosítás. Hajni egy rövid összefoglaló után az embertípusok részletes kielemzésével folytatta az előadását… Folytatás

Pikantó Dance Workshop Tatán

2012. November 2-án vettem részt a Pikantó Dance táncos workshopon Tatán. Azért választottam ezt a rendezvényt, mert én is több évig táncoltam és attól függetlenül, hogy most nem versenyzek, szeretném oktatni ezeket a táncokat.

A workshopon nagyon tetszett, hogy nem csak alaplépéseket tanultunk, hanem a tánctörténetéről is beszéltek nekünk, ami azért nagyon fontos, mert igazán így lehet megérteni, hogy milyen stílusú egy tánc, mit kell “eljátszani” egy táncsor alatt. Mint például a Pasodoble, ami ugyan ezen a shopon nem volt, de itt fontos tudni, hogy a nő a vörös kendőt a férfi pedig a torreádort szimbolizálja, mert így sokkal egyszerűbb megérteni, hogy a lépések közben, mit miért kell az embernek úgy csinálnia. Folytatás

Calzedonia karácsonyi tréning

Calzedonia

Hogy miért is választottam ezt az előadást? Elsősorban, mert a saját továbbképzésemet segíti elő, másodsorban pedig azért, hogy elkerüljem azokat a visszakérdezéseket – első sorban hímneműektől – hogy “Ja igen, abba a fehérnemű boltba dolgozol akkor, ugye?”.

NEM, ez nem egy fehérnemű üzlet és IGEN árul férfi holmikat is. A 2012. november 30-án rendezett karácsonyi tréningen nem csak ezeket a félreértéseket oszlatták el, hanem más információkat is megtudhattunk az új kollekcióról és a tavalyi eladási számokról.

Folytatás

Üzleti Foursquare előadás a Kultúr7en – Csekkolások hirdetői szemmel

Foursquare üzleti szemmel - előadás Juhász LillátólJuhász Lilla üzleti Foursquare használatot bemutató előadásán vettem részt az ELTE Dayka Gábor utcai kollégiumában (más néven: KCSSK), melyet 2012. november 14-én az Őszi Kultúr7 keretében rendeztek meg. Az előadáson mindössze hat másik érdeklődő jelent meg, amiben talán közrejátszott az 50 perces csúszás is. A körülmények ellenére egy érdekes prezentációt hallhattunk Lillától a geolokációs szolgáltatásokról általában, és a Foursquare üzleti használatáról bővebben. (Az előadót a MeetOFF csapata ajánlotta a Kultúr7 szervezőinek a figyelmébe, mert a 2012-es Nemzetközi Foursquare Day-en is előadott hasonló témában – szerk.)

Folytatás

23. Design Meetup – Formatervezési Díj Special beszámolója

Design Meetup Formatervezési DíjAz elmúlt alkalommal részt vettem az immáron 23. alkalommal megrendezett Budapest Design Meetup – Formatervezési Díj Special eseményen, amely mint a neve is jól mutatja, a Meetup csoport szervezésében bonyolódott le. Az előadásokon és az azt követő Designerkarácsonyon az Átrium Film-Színház előadótermében lehetett részt venni 2012. december 22-én 20:00 órától.

E rendezvényt sok, ezzel a területtel foglalkozó szakember egyszerűen csak úgy hívja, hogy a “Designerek éjszakája” (Okulj + Borulj alcímmel), mert az est folyamán rengeteg érdekes és új ötlet, találmány és reformszerű újítás kerül közszemle elé, és gazdáik vagy szülőatyjuk – ki hogy nevezi magát – bátran osztja meg ezen eseményen a találmányával kapcsolatos legfőbb tudnivalókat, saját tapasztalatait, az idáig vezető munka menetét, és persze az eredményt is szemlélteti. A közönség amellett, hogy rengeteg új információval lesz gazdagabb az est végére, ezen kívül (mivel inkább a design-on van a hangsúly) egyfajta eszmei élményben is részesülnek a résztvevők. Folytatás