Üzleti Foursquare előadás a Kultúr7en – Csekkolások hirdetői szemmel

Foursquare üzleti szemmel - előadás Juhász LillátólJuhász Lilla üzleti Foursquare használatot bemutató előadásán vettem részt az ELTE Dayka Gábor utcai kollégiumában (más néven: KCSSK), melyet 2012. november 14-én az Őszi Kultúr7 keretében rendeztek meg. Az előadáson mindössze hat másik érdeklődő jelent meg, amiben talán közrejátszott az 50 perces csúszás is. A körülmények ellenére egy érdekes prezentációt hallhattunk Lillától a geolokációs szolgáltatásokról általában, és a Foursquare üzleti használatáról bővebben. (Az előadót a MeetOFF csapata ajánlotta a Kultúr7 szervezőinek a figyelmébe, mert a 2012-es Nemzetközi Foursquare Day-en is előadott hasonló témában – szerk.)

Folytatás

23. Design Meetup – Formatervezési Díj Special beszámolója

Design Meetup Formatervezési DíjAz elmúlt alkalommal részt vettem az immáron 23. alkalommal megrendezett Budapest Design Meetup – Formatervezési Díj Special eseményen, amely mint a neve is jól mutatja, a Meetup csoport szervezésében bonyolódott le. Az előadásokon és az azt követő Designerkarácsonyon az Átrium Film-Színház előadótermében lehetett részt venni 2012. december 22-én 20:00 órától.

E rendezvényt sok, ezzel a területtel foglalkozó szakember egyszerűen csak úgy hívja, hogy a “Designerek éjszakája” (Okulj + Borulj alcímmel), mert az est folyamán rengeteg érdekes és új ötlet, találmány és reformszerű újítás kerül közszemle elé, és gazdáik vagy szülőatyjuk – ki hogy nevezi magát – bátran osztja meg ezen eseményen a találmányával kapcsolatos legfőbb tudnivalókat, saját tapasztalatait, az idáig vezető munka menetét, és persze az eredményt is szemlélteti. A közönség amellett, hogy rengeteg új információval lesz gazdagabb az est végére, ezen kívül (mivel inkább a design-on van a hangsúly) egyfajta eszmei élményben is részesülnek a résztvevők. Folytatás

QA Meetup December: Testing on iPad/iPhone

QA Meetup logo2012. december 6-án rendezték meg a QA Meetupot a Prezi épületében, a Deák tértől pár lépésre, ahol két előadót hallgathattak meg a jelenlévők. Az első előadó Vajda Péter volt a Prezitől, őt követte Horák Hajnalka az LMI-től, aki arról beszélt, milyen egy igazán jó csapat.

Folytatás

Látogatás az Arkon Zrt. irodájában

Korbuly Krisztián, az Arkon Zrt. vezérigazgatója az ingatlan.com oldalt mutatja be2012. november 28-án az Arkon Zrt. irodáját látogattuk meg az ELTE PPK Oktatástechnológia kurzusának keretében. A cégnél az ingatlan.com és a Köpönyeg története mellett a szokásokról, többek között a Scrum módszertanról is meséltek nekünk. A Scrum-bemutató olyan jól sikerült, hogy több hallgató érdeklődését is felkeltette a ScrumMaster szerep!

Folytatás

A tablet felületei és piacterei – Velvárt András, Racskó Réka és Rusznyák Gábor előadása

Tablet MeetOFF előadókkal és szervezőkkelBemutatkozott a Microsoft Surface, példát láthattunk a tablet iskolai alkalmazására, és a “tabletták” piactereire a táblagépekről szóló 2012. november 29-i MeetOFF második felében. A rendezvény első részéről készült beszámolót is elolvashatjátok a blogunkon.

Folytatás

Tablet, avagy a legújabb őrület – Schmidt Zoltán és Wohlmuth Máté előadása

Hello, a nevem.... - A Tablet MeetOFF névtáblája

A táblagép, azaz a tablet témakörét járta körül a MeetOFF 2012. november 29-i rendezvénye. A meetup első felében egy rövid áttekintést kaphattunk Schmidt Zoltántól, aki abszolút érthető előadást tartott egy kívülálló, illetve laikus számára is. Utána pedig Wohlmuth Máté következett a Sopreso bemutatásával, amely a közelmúltban zajlott Startup Weekend győztes alkalmazása volt.

Folytatás

Budapest Science Meetup – Labor a marson, Génekben az életünk

Budapest Science Meetup @Fogasház

Volt szerencsém, hogy 2012. december 20-án este részt vehettem a Budapest Science Meetup rendezvényén. A téma a mostanában oly sokat emlegetett Mars “expedíció” (Labor a Marson) és egy másik, genetikai, biológiai szempontból fontos téma az autofágia (Génekben az életünk). Mind a két előadás szakmai volt. Nagyon. Úgy is mondhatnám: Egyedül az éjszakában.

Folytatás

Fogászati Konferencia – Dental World 2012

Dental World konferenciaA fogászat nagy találkozóját, azaz a Dental World Nemzetközi Továbbképző Konferenciát és Fogászati Szakkiállítást immáron 12. alkalommal rendezte meg a Dental Press. A rendezvény 3 napos volt, október 11-13. között zajlott, a helyszínt pedig az indulás óta a Syma Rendezvény és Kongresszusi Központ adja, ahol idén már 12.000 m2-en zajlottak a Dental World különböző eseményei.

A programsorozat megszervezése minden évben újabb és újabb feladatok elé állítja a rendezőket. Egyre átgondoltabb előkészületeket igényel, mivel az eddigi hagyományokra építve, ugyanakkor mégis megújulva, sok szakmai nóvummal gazdagítva állítják elő a programokat.

Folytatás

Hungarikum a zenében: Kodály és a Kodály módszer

Kodály profil

Kodály Zoltán

Az Innsbrucki Magyar Egyetemisták és Akadémikusok Szövetsége rendezésében 2012. november 23-án 19.30-kor Szőke Cecília, a Bartók Rádió volt munkatársa Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából ”Hungarikum a zenében: Kodály és a Kodály módszer” címmel tartott előadását hallgattam meg. A komolyzenei témában jártasságom van a családom miatt, ezért választottam ezt a témakört. Folytatás

Természetes egyenSúly program

Természetes egyenSúly program – Anyagcsere-típus mérésen alapuló, egyénre szabott, fogyást elősegítő és vitalizáló életviteli szaktanácsadás

Szebb Életért Központ - Természetes egyenSúly

November elején egy szerdai napon sikerült ellátogatnom erre az előadásra, mely a Fiumei úton a Szebb Életért Központban került megrendezésre, mely egy előadássorozatnak az egyik állomása volt. Mivel korábban sikerült odaérnem a kitűzött 18 órai kezdésnél, így számomra hosszas várakozás előzte meg a várva-várt eseményt. A recepciós fiú tájékoztatott, hogy az emeletre kell majd mennem az előadóterembe, majd kaptam tőle egy űrlapot és egy kupont. Ezután lehetőséget kaptam tüzetesen szétnézni a földszinten, mely könyves- ill. bioboltként működik.
Folytatás

Trollok, elfek, játékkonzolok hétvégéje – PlayIT Show 2012

Nike + Kinect Training, PlayIT 2012

A PlayIT Show 2012 a MEEX szervezésében került lebonyolításra egy novemberi hétvégén, 2 napos termékbemutatók és konferenciák keretein belül. Az ajtón belépéssel nemcsak a friss levegőt, hanem a józan észt és a megszokott világot hagytuk magunk mögött. Megérkeztünk a trollok világába. Avatar figuráknak öltözött emberek, manga-harcosok, elfek, Star Wars szereplők megelevenedve vették birtokba a Millenáris B épületét. Folytatás

Tananyagfejlesztés mobilon és tableten, ez a jövő? – XIII. eLearning Fórum

A Hutter Ottó díj 2012-es átadásaVajon a jövőben közösségi oldalakon, 3D-s kommunikációs platformokon tanítjuk majd a diákokat, akik mobilon és tableten olvassák majd a tananyagot? Ez az utópisztikusnak tűnő kép nincs is annyira távol, ha a XIII. eLearning Fórum előadásait megvizsgáljuk. A 2012. november 16-án rendezett konferencián szereplő kutatók, tananyagfejlesztők és programozók ugyanis pont ezekben a témakörökben mutattak be létező példákat.

Az eLearning környezet megújulása I. szekcióban a Second Life és a Facebook oktatási felhasználásából kaphattunk ízelítőt. A Best Practice eLearning alkalmazások szekció pedig az eFestival győztes magyar fejlesztéseiből szemezgetett. Folytatás

Mi is az a TRX? – ELTE Fitt night 2. előadás

TRX előadás az ELTE-nAz ELTE Fitt Night sikere után újra megrendezésre került az egyetemünkön az ELTE Fitt Night 2. A rendezvény célja: a funkcionális tréning hiteles megismertetése, elméleti előadások tartása a szakembereknek a különböző fitt foglalkozások alapvető sporttudományos ismereteiről, és a „fitt sportágak” legkorszerűbb szabadidős sport célú lehetőségeinek népszerűsítése gyakorlati bemutató órákon és foglalkozásokon az egyetemi-főiskolai hallgatók és érdeklődők számára. Folytatás

TEDxYouth@Budapest 2012 “Mi kell a sikerhez?”-percről percre

TEDxYouth@Budapest 2012 a Belvárosi SzínházbanA TEDxYouth@Budapest harmadszor nyitja meg kapuit. Ha nem vagy velünk, online is követheted az eseményeket.

10:12 A két főszervező: Budaházy Árpád és Szörnyi Krisztina nyitotta meg a mai TEDxYouth@Budapest 2012 eseményt. A világ 65 nagyvárosában megy ma párhuzamosan hasonló rendezvény innovatív fiatalokat bemutatva. A Belvárosi Színház színpadán 28 történet ismerhető ma meg. Folytatás

Interjú Hornyák Balázzsal, a Dohánymúzeum kitalálójával

A Dohánymúzeum minden régi érdekességet gyűjt a dohányrólA Dohánymúzeum egy olyan honlap, melynek különlegessége, hogy mindent megtalálunk rajta, ami a dohányzással kapcsolatos – kivéve azt, hogy káros és egészségtelen. Kitalálójával és megalkotójával, Hornyák Balázzsal készítettem interjút arról, hogyan és miért készítette ezt az oldalt, amely a legnagyobb dohánytörténelmi témájú gyűjtemény a magyar weboldalak között..

Folytatás

Magyar Innovációs TechShow 2012

TechShow az MMKlaszter szervezésébenA Mobilitás és Multimédia Klaszter 2012-ben is megrendezte a Magyar Innovációs TechShow-t, ahol a közönség az Akvárium nevű szórakozóhelyen 21 kiállító standod tekinthet meg, melyet a zsűri több mint 40 pályázatból választott ki. Emellett egész nap előadások, kerekasztal beszélgetések zajlanak és egy startup verseny, melyekről a MeetOFF „percről-percre” igyekszik tájékoztatást nyújtani. Folytatás

A Könyvfesztivál könyvtáros konferenciáiról

Az Arcanum konferencia közönségeA Könyvfesztivál legtöbb szakmai előadását kik tarthatták volna, ha nem a könyvtárosok? 2012. április 20-án két különböző programon is sikerült részt vennünk, amit a Millenáris Fogadóban rendeztek meg. A Galéria Könyvtáros Klubjában Bánkeszi Katalin és Ládi László, az OSZK Könyvtári Intézetének nevében a könyvtárosok új kihívásairól és lehetőségeiről beszélt. Míg az emeleten “Szellemi örökségünk digitális megőrzése” címmel hallhattunk több előadást a hazai digitalizálási projektekről. A Könyvfesztivál egyéb programjairól már korábbi bejegyzésekben is beszámoltunk.

Folytatás

Az első NLP Meetup Budapesten

Székely Gábor és Herczog Zoltán előadásaEgyszer jártunk a Szegedi Tudományegyetem által rendezett Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencián, ahol elámultunk mennyi mindennel foglalkoznak a magyar kutatók. A rendezvény végére már egészen ismerősen csengett a korpusz, az automatikus katalogizálás vagy a véleményanalízis fogalma. Ezeket az emlékeimet elevenítette fel a kacifántos nevű Hungarian Natural Language Processing Meetup vagy egyszerűbb nevén NLP Meetup, melyet 2012. május 10-én rendeztek meg először a CoLabs-ben. Volt itt is digitális filológia, fordítási plágiumok és szövegek polaritásának elemzése, mindez izgalmas tartalommal (és talán már én is jobban felnőttem a témához). Folytatás

Ismert közösségépítők a TEDxYouth@Budapest klubestjén

Közösségépítők a TedxYouth@Budapest klubestjénA TEDxYouth@Budapest csapata az egész napos előadássorozatok mellett rendszeres klubestekkel is szeretné megmozgatni a közönségét. 2012. május 9-én olyan embereket hívtak meg egy beszélgetésre a Millenáris Fogadóba, akiket valamely közösség vezetőiként ismerünk: a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Moly.hu, a Szivesseg.net, a BME Schönherz Kollégium és a Magyar Cserkészszövetség ismert „arcait”.

Praktikákat hallhattunk arról, hogyan alakították ki a közösségeket, hogyan épülnek fel, milyen programokat kínálnak számukra, és még az is kiderült, mit tettek konfliktusos szituációkban. A színes babzsákokon ülő résztvevők nem csak az előadóktól hallhattak érdekességeket, hanem a mellettük ülőkkel is beszélgetésbe kellett elegyedniük az interaktív feladatok során – természetesen arról, hogy ki milyen közösségekbe tartozik és ezeken a helyeken milyen nem várt nehézségek adódtak eddig, illetve ezeket hogyan oldották meg. Folytatás

Élménybeszámoló a Világjáró Klubról

A Világjáró utazási magazin klubjaSajnos mai világunkban nem nagyon van lehetőségünk külföldre utazni. Talán kicsit meghökkentően hangzik az állításom, de ezt nem csak az anyagiakra értem, s éppen ezért a következő magyarázattal szolgálok.

Mint azt mindannyian tudjuk, javában tart a gazdasági válság okozta megtorpanás, amely kihat a külföldi utaztatásra is. Itt kell megemlítenem a Malév megszűnése miatti hanyatlást. A nemzeti légitársaság csődje nem csak a munkahelyek megszűnését eredményezte, hanem a másik oldalról az utazási piac erőteljes szűkülését. Erre az elmúlt húsz évben nem volt példa, hiszen könnyedén eljuthattunk a világ bármely szebbnél szebb pontjára. Folytatás