Igazi startup eseményen vehettünk részt, ahol hazai ötletek versenyeztek a zsűri figyelméért. Nem is igazi verseny a Spin Off Klub rendezvénye, bár a menete hasonló hozzá. A díjkiosztás helyett viszont az előadók segítséget és ötleteket kaptak a további működésükhöz. Nem ritka, hogy 1-1 ígéretes ötletbe forrás, vagy egyéb ösztönzés érkezik a prezentáció után. Mindenképp jó próbatétel egy projekt bemutatása külső szemlélőknek. Folytatás
Címke archívum: Netbeszéd
Telenor Mobil Weekend – megnyitó
Ahogy közeledett a hétvége, úgy növekedett péntek délután az odalátogatók száma. Az emberek jó része megnézegette a színpad előtti téren kirakott kütyüket, vagy megvitatta az élet nagy dolgait az ismerőseivel egy félreeső sarokban.
GRAND OPENING
18:00-kor végre elérkezett az este, a megnyitó ideje. Ekkor a szokásos szép szavak után a Telenor képviselője elmondta, hogy cégének nem titkolt célja, hogy minél több ügyfélhez szeretné eljuttatni internet-szolgáltatásait. Ehhez pedig egy ilyen rendezvény kiváló lehetőség…. Folytatás
StartUp Underground Konferencia – 2011.03.08
A SUU’11, vagy Startup Underground néven ismertté vált konferenciát az induló startup-ok és a kockázati tőkés befektetők összehozásának céljával szervezték 2011. március 8-án a Corvin moziban.
Rohanó embereknek: a versenyt a DragOnTape prezentációja nyerte. Óvatosan, mert hosszú lesz!
“Percről-percre” tudósításunk:
Folytatás

