Webee, avagy a közösségi tartalmak átláthatósága – Startup interjú

Kozma Gergely, Bencsik András, Gerendás András Attila

Lássuk, hogyan is működik a Webee!

Napjainkban számos webes szolgáltatás vesz körül és még többre van igény. A fejlesztők tehát egyre inkább a webes szolgáltatásokra vannak kihegyezve, a felhasználók igényei pedig elég gyorsan változnak. Mindebből következik, hogy egyre nehezebb megtalálni az üdvösséghez vezető utat. Interjúalanyaink egy olyan startup vállalkozás tagjai, akik társaikhoz hasonlóan szintén azon munkálkodnak, hogy ötletükből sikeres céget építsenek. Tegyük hozzá, egészen jól haladnak… :-)

A Webee nem csodaszer, bár szebbé teheti napjainkat. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit is tud ez a szolgáltatás, és úgy gondoljuk, sokaknak könnyítheti meg az életét és/vagy a munkáját. Írásunktól talán kedvet kaptok a kipróbálásához – nekünk ugyanis nagyon megtetszett ez a szoftver, noha még sok funkcióját nem ismerjük.

Folytatás

Könyvtáros Teadélután 2011.09.07. (SOTE Központi Könyvtár)

Next Generation könyvtáros önképzőkör

Horváth Zoltánné köszöntője

A Könyvtáros Teadélután – “Next Generation” Önképzőkört negyedik alkalommal szervezte meg az IQSYS Zrt., a könyvtárakat is érintő informatikai kérdések megvitatása céljából. A rendezvénynek minden alkalommal más helyszín ad otthont, így ezúttal a Semmelweis Egyetem (SOTE) Központi Könyvtárában fogadták az érdeklődőket különböző előadásokkal és uzsonnával. A köszöntőt Horváth Zoltánné Marcsi, az IQSYS Zrt. könyvtári szakértője tartotta. Elárulta, hogy a „Next Generation” név arra utal, hogy a könyvtár felépítésében, funkciórendszerében is új dolgokról beszélünk mostanában. Az első előadás bevezetőjeként pedig megemlítette: előfordulnak azért fenyegetettségek, melyekre fel kell készülni. Folytatás

Colabs Pre-Launch Party és HMC Meetup

CoLabs Pre-Launch party

Feljárat a CoLabs-ba

Bizonyára sokan várták a július 5-én megrendezett Colabs Pre-Launch Party-t, melynek helyszíne mi is lehetne más, mint a frissen felújított Colabs Startup Center a belváros szívében, az Irányi utcában. A Pre-Launch Party keretén belül megrendezett második HMC Meetup iránti érdeklődést mutatta, hogy az előadóterem 19:30-ra meg is telt. Aki tehát felküzdötte magát a harmadik emeletre némi építési törmelék közt, az az előadások meghallgatása után nyugodtan kijelenthette: Megérte!

Folytatás

Körkép. Egyetemi technológiai kutatások a könyvtárosképzésben (OSzK K2 kísérleti műhely 2011.06.14.)

Tóth Máté elárulta, hogy már a műhely megalakulásakor az volt a céljuk, hogy lehetőséget nyújtsanak a tehetséges könyvtároshallgatóknak a bemutatkozásra. Sok szakmai konferencián hallhatjuk ugyanazokat az előadókat, de most egy kis frissítést szerettek volna. Ugyanakkor a hallgatók nem teljesen ismeretlenek, mert publikációikkal már találkozhattunk vagy előadásaikkal nemzetközi konferenciákon, illetve sikeres OTDK szereplésükkel.  Folytatás

Nagy Bence: Moly.hu

20:20 Eredetileg az adatbázis indulásakor egy olvasó volt, akihez egy olvasott könyv volt hozzárendelve. Ma már 27.000 tag és 91.000 könyv alkotja az adatbázis, és a bevitt könyveket 787.000-szer jelöltek olvasottnak.

20:25 Flexibilis megoldásokra jó mondjuk a twitter, ahol hashmark-kal kereshetünk rá egy adott témára. Ennek analógiájára eredetileg csak a könyv íróját és a könyv címét vették fel az adatbázisba, hogy egyszerű legyen. De mi a helyzet a fordítókkal? Vagy ha több kiadása van egy könyvnek? Ezekre még nincs teljes megoldásuk. Folytatás

MIBE & MeetOFF konferencia: Nagy adatbázisok – innovatív lekérdezések 2011.06.16.

Mikulás Gábor, Hidvégi Péter, Gáspár-Papanek Csaba, Sidló CsabaKözös konferenciát szervezett a Magyar Információbrókerek Egyesülete (MIBE) és az Online Fejlesztők és Felhasználók Meetup (MeetOFF), ahol elsősorban az adatbázisok témakörét járták körbe. Vendége volt a délelőtti konferencián többek közt adatbányász, CRM tanácsadó, blogger. Az előadásokról, a kerekasztal-beszélgetésről és a jogi adatbázisok keresési problémáiról szóló workshopról percről-percre tudósítottunk. Folytatás

Adatbányászat – a tudás hatalom

Az egész napos konferencia programjába nem fért bele minden, ezért a meetup is ezzel a témával foglalkozik. A kettőt pedig egy workshop köti össze délután délután.

De mi is ez a törpés online foglalatosság?

Gyakorlati esettanulmányok, ütős villámelőadások szakemberek és remek italok társaságában!

16:30-kor csatlakozhattok egy kiadós workshop keretében a nappali konferencialátogatókhoz. dr. Ződi Zsolt az ingyenes és a fizetős jogi adatbázisok útvesztőjében kalauzol minket gyakorlati példákkal. A csoport legaktívabb tagja akár még elő is adhat az este folyamán tutorunk oldalán! A délelőtti és esti előadások között testközelből is megismerheted az adatbányászat szépségeit és útvesztőit.

Előadóink:

Dr. Tivadar Krisztián (jogász) Mikor mit kell tenned? Információszabadság vagy szabadosság? A jogász válaszol! Kérdésed van a közérdekű adatok kezeléséről? Tedd fel!

Lencsés Ákos (KSH Könyvtár) Hol lakik a korányzati adatok nagyrésze? Mi értelme van ennek? Hogyan is működik mindez? Mindez érthető, emberi nyelven gyakorlati megközelítésből Tőlünk, Neked!

dr. Ződi Zsolt Ingyenes vs. fizetős jogi adatbányászatok a relevancia bűvöletében. Miért nem elég a jogászoknak egy keresőrendszer a munkájuk során és melyiket mikor érdemes bevetniük a siker érdekében?

Többetek kérésére most visszavettünk a fülledt szakmaiságból és több teret kap az ismerkedés hűs italok társaságában. Reméljük még boldogabban távozik mindenki nap végén. Véleményetekre viszont továbbra is kíváncsiak vagyunk, amit bármelyik elérhetőségünkön megoszthattok a nap bármely szakában.

További részletek, árak, térkép és regisztráció a rendezvény oldalán.

Lencsés Ákos beharangozója

Lencsés ÁkosLencsés Ákos (KSH könyvtár) “hogyan lehet hozzáférni a KSH adataihoz?” címmel tartja előadását a következő meetupunkon.

“Az előadás nem adatbányászati témáról szól, pusztán az ország egyik legtöbb adatot előállító hivatalos szervének a működését szeretném bemutatni. Elsősorban arról lesz szó, hogy mi számít nyilvános adatnak, és milyen adatokat kell titkosítani. Az utolsó három percben bemutatok két bonyolultabb keresést a szabadon hozzáférhető adatbázisban: az aluminiumszulfát export-import adatai országokra bontva, illetve az Abaúj-Hegyközi kistérséghez tartozó települések önkormányzatainak helyi adókból származó bevételei az elmúlt öt évben. (Lehet előre kísérletet tenni az adatok önálló lekérdezésére. :) http://www.ksh.hu)”

Dr. Tivadar Krisztián beharangozója

dr.  Tivadar KrisztiánDr. Tivadar Krisztián a “Hídlábtól villámlásig – az információszabadság elmélete és gyakorlata” címmel tart előadást a következő Meetupunkon.
Tervezett témák a közérdekű adatok köre, az adatszolgáltatási kötelezettség és az adatigénylési jogosultság, az adatszolgáltatás korlátai, valamint gyakorlati példák.

A közérdekű adatokról sokan, sok helyen beszélnek. De pontosan melyik adat közérdekű? Ki köteles kezelni? Hogyan kell hozzáférhetővé tenni ezeket az adatokat és mik a közzététel korlátai? Milyen jogaink vannak a közérdekű adatok megismerésére? Mit tehetünk, ha kérésünk ellenére nem kapunk választ? Ki segíthet és mit tehet? Mit mutat a gyakorlat?

“Nagy adatbázisok – innovatív lekérdezések” konferencia

PSIA Magyar Információbrókerek Egyesülete (MIBE) és az Online Fejlesztők & Felhasználók Meetup (MeetOff ) konferenciát tart 2011. június 16-án “Nagy adatbázisok — innovatív lekérdezések” címmel.

Meghívó és részletes program, előadás-ízelítőkkel.

Az USA Nemzeti Óceanográfiai és Atmoszférakutató Hivatala (National Oceanographic and Atmospheric Administration) hatalmas nagy adatbázisa elérhető az interneten, a tonhalhalász vállalkozások mégsem veszik igénybe. Felhasználják ugyanakkor annak a vállalkozásnak a weboldalát, amely ugyanezen adatokat megszűrve, könnyen érthető formában kínálják. Vagy a Weather Channelt nézik, amely ugyanezen megszúrt adatokat a tévén közli.

A MIBE 11. konferenciája az adatbázisok lekérdezésének, üzleti, technikai, tudásmenedzsment és közösségi vonatkozásait veszi górcső alá. Az előadók az információs szakma gyakorlott képviselői.

Folytatás

HTML5 konferencia egy laikus szemével

2011. május 7-én, szombaton rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetem egyik lágymányosi épületében a HTML5 konferenciát. Az egész napos esemény több oldalról is bemutatta a web jelölőnyelvének legújabb változatát, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Ebédszünetig megismerkedhettünk a platform lényegével, céljával, illetve bepillantást nyerhettünk 1-1 előadás erejéig a CSS3, illetve a jQuery keretrendszerbe is. A kitartó vendégek az ebédszünet után az új IE9-ről hallhattak, illetve gyakorlati példákat láthattak a HTML5 alkalmazására.


Folytatás

SugarSync – a Dropbox trónfosztója – online tárhely a ringben

Sugarsync official logo

dropbox -> sugarsync

Manapság mindenki a felhőkről beszél, esetleg cloud szitokszó hagyja el rendszeresen a száját egyeseknek. A Dropbox előnyeivel már foglalkoztunk. Bátran olvass vissza, ha az alapelvek érdekelnek. Ebben az írásban a SugarSync szolgáltatást kívánom bemutatni.

A MeetOFF csapata is felhőben tárolja a dokumentumainak nagyját. Csoportos felhasználásnál több szempont merülhet fel és mindenki maga döntheti el, hogy mire helyezi a hangsúlyt. Nekünk a cloud computing egyértelmű előnyei mellett prioritást élvezett a tárhely mérete, a mobilkliens program egyszerűsége és az ingyenes használat. A fentiek fényében tavaly a Dropbox mellett tettük le voksunkat. Számos kompromisszumot kötöttünk, de boldogan használtuk. Jött az idei tavasz és váltani kényszerültünk. Tökéletes megoldást nem ismerek még fizetős verzióban sem, de mégis a SugarSync-re tért át 23 csapattagunk.

Informatikus vénával rendelkezők tudhatják, hogy mindenből lehet vallási kérdést kreálni. Mi ettől tartózkodnánk, szeretünk csak céltudatos felhasználók maradni. Nem szeretnék senkit sem rábeszélni, jobb, ha tények birtokában mindenki maga mérlegeli, hogy mi számára a legjobb eszköz az adott feladatra. Másrészt senki sem fizetett még annyit, hogy lyukat beszéljünk bárki hasába meggyőzően :D Folytatás

Globál lokál – Janus arcok a kommunikáció világában (Kitchen Budapest, Trafó) 2011.04.10.

globális - lokális ellentét

a nagy social media jelenlegi vezető szereplői

A Kitchen Budapest Globál lokál címmel szervezett beszélgetés-sorozatot, melynek első részét hallhattuk 2011. április 10-én a Trafóban. A beszélgetés résztvevői voltak: Uj Péter (index főszerkesztő), Weyer Balázs ([origo] főszerkesztő), Bodó Balázs (Média Oktató és Kutató Központ), Rozgonyi Krisztina (az NHH volt elnöke), Balogh Ákos Gergely (Mandiner főszerkesztő) és a moderátor szerepét Kálmán Olga töltötte be. Folytatás

Berényi Konrád: Az SMO az új SEO?

SMO: közösségi média optimalizálás, látogatót hoz az oldalunkra. Megjelenhet az oldalunkon: RSS, like gombot teszünk fel, külső képmegosztót használunk és megjelenhet a médiában: blogot írunk, facebook, twitter oldalt hozunk létre. Rólunk szól a közösségi média.

Az új SEO látogatókat hoz. Tényleg?

[powerpress]

Internet Fiesta Zárókonferencia 2011.03.28.

„A játéktól az olvasásig a neten” alcímmel szervezte az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2011. március 21-28. között az Internet Fiesta rendezvényt, melynek keretében közel ezer programot szerveztek az ország különböző könyvtáraiban a témához kapcsolódva. A mai zárókonferencián is ezekből – játékok, e-bookok – kaphattunk ízelítőt, illetve hallhattuk hogy bonyolította le hat könyvtár a programsorozatot. Folytatás

Keresők világa – világok keresése

Sokáig a lexikális tudást övezte hatalmas tisztelet a többiek részéről. Belekevertük az IQ-t, majd idővel az érzelmi intelligenciát. Napjainkban fejben tartani minden információt lehetetlen vállalkozás, ezért a hatékonyságot egyre inkább a keresés javítja. Az információ a történelem kezdete óta mindig minden körülmények között hatalom, a kiválasztottak sajátja. Ez várható a netokrácia világában is. Online szokásaink és ezáltal ismereteink keresőkben tett választásaink határozhatják meg.

A releváns tartalom felértékelődött. Nagyon nem mindegy hát, hogy mit és hogyan vetünk be a szent cél elérése érdekében. Arctalan keresőoptimalizálók, közösségi média optimalizálók és egyéb friss szakma képviselői kezelnek célcsoportként bennünket, manipulálnak jó, vagy más szándékkal. Ismerjük meg praktikáikat közelebbről! Folytatás

BarCamp Budapest – Budapest Bank Startupverseny 2011.03.30.

A BarCamp konferenciát 2009. óta szervezik meg Magyarországon, tavaly először startup versennyel egybekötve. A web2.0 egyik legnagyobb rendezvénye magyar és külföldi előadókkal, idén a Boscolo Hotel New York Palace-ben. Az előadások három teremben zajlanak: Róma, Vivaldi és Prága. Percről-percre tudósítunk: Folytatás

Dropbox az online pendrive

dropbox cloud computingHagytál el már valaha fontos adatot? A Dropbox a szétszórt, feledékeny emberek Mekkája. Egy próbát megér és most a MeetOFF csapatát is segítheted…

Írtunk a cloud computing rendszerek működéséről, de türelmetlenek ugorhatnak a cikk végére is a lényeghez, vagy egyszerűen regisztrálhatnak a Dropbox oldalán.
Folytatás

Videó a neten – “tolni kell a kontentot!”

A legismertebb kereső a Google online környezetben. Tudod melyik a második?

A videómegosztókkal foglalkozunk részletesen. Bemutatunk néhány hazai kezdeményezést, kitérünk az élő stream adás varázsára és meghívunk webcelebeket, akik videóik által lettek híresek.

MeetOFF badge < foto - video >Ami biztosan lesz – videó minden mennyiségben:

  • piacvezető magyar streamportál
  • randiguru, aki videón ad csajozási tippeket
  • igazi startup tanácsadói portál
  • őrült extrém sportok
  • bemutatunk egy analitikai rendszert
  • és még mások.

Akik már szinte biztosra ígérték, hogy előadnak a meetupon:

  1. „agocska” Ágoston Péter (okarina videók - http://www.facebook.com/okarinaklub)
  2. „Angelday” Sasvári József (http://plastik.hu)
  3. Bakk Péter (http://netbeszed.hu)
  4. Fehér Katalin (újmédia kutató - www.feherkatalin.hu)
  5. Kereskényi Balázs (http://ustream.tv)
  6. Kübler Dani (gemiusStream multimédia analitika)
  7. Mex (csajozós videók - http://mexdeluxe.hu/)
  8. Horgás Ádám (MAB websorozat rendezője)
  9. Szakál Tamás (http://www.dragontape.com/)

A tervek szerint kipróbálhatjátok az EEMOV kamerarendszerét is.

Videó a neten - "Tolni kell a kontentot..."

Animált banner csak Neked, csak most :-D

Az előadások kedvcsinálóit folyamatosan töltjük majd fel a bejegyzések közé. Érdemes visszanézned.

Végére a piszkos anyagiak: A belépő ára 1000 HUF, itt regisztrálva pont a fele. ELTE diákoknak akár ingyenes regisztráció ellenében. A belépővel a terembérletet és a szervezést segítitek.

 

BOBCATSSS 2011 (2011.02.02. Szombathely)

A BOBCATSSS harmadik napján szóba került kedvenc témám, a QR kód és a kiterjesztett valóság, illetve hogyan lehetne mindezt a könyvtárakban alkalmazni. A workshopon rengeteg ötletet kaptunk ennek megvalósításához, és egy kis ambíciót, hogy merjünk a trendek elébe menni az újításainkkal.

Az általam meglátogatott két ülésszak pedig arra világított rá, hogy tudja a könyvtár még jobban kiszolgálni a társadalom igényeit, hogy közkedvelt közösségi hellyé válhasson. Illetve megismerkedhettünk egy cseh információtudományi lappal, hogyan viszonyulnak egymáshoz szlovén és cseh folyóiratok cikkei, és szóba került a Wikipédia is. Folytatás