A novemberi MeetOFF témájához kapcsolódóan íme egy másik példa a webáruházakra: Bigus Róbert, ötletgazda és egyben tervező szerint a Negoma az, ahol alapvetően egy ár- és piacrendszer, egy partnerek számára host-olt webshop és egy vevők számára központosított profil szolgáltatás integrációja valósul meg. A portál egyediségét előadónk szerint a megfelelő adatmennyiség és -minőség adja meg.
Címke archívum: webshop
Csókási Zsolt: Like-olod?
Csókási Zsolt, előadásának bevezetőjében elmondta, hogy 2002 óta ő a T-Moblie weshopfejlesztésének a vezetője és emellett az e-business oldalágat is ő irányítja. Ezek magukba foglalják a Magyar Telekom csoport teljes ügyfél-kommunikációját a webshopoktól kezdve a My T-Mobile-ig. Az e-business célja, hogy a vásárló a weboldalon mindent el tudjon intézni, azaz ki-és be tudjon kapcsolni szolgáltatásokat, illetve szükség esetén át tudjon állítani különböző paramétereket. Nem kevésbé lényegtelen az sem, hogy napjainkra a Magyar Telekom megjelent a social mediában is. Hogy miért indítottak Facebook-oldalt? Nos, ez nagyon egyszerű: céljuk, hogy termékeik és szolgáltatásaik mindenkihez eljussanak. Ilyen esetben a siker mércéje nem az, hogy hány embernek adtak el valamit, hanem, hogy hányan szereztek tudomást az általuk megismertetni kívánt telefonról vagy akcióról.
Badó Andrea: Lovasok.hu
Az ősz közepén rendezett MeetOFF-unk harmadik prezentációját, Badó Andrea, a Lovasok.hu új szolgáltatásokért felelős munkatársa mutatta be. Előadásának lényege az volt, hogy miként lehet kínálatot generálni a már meglévő keresletre. Ez a portál tulajdonképpen egy tematikus oldal, méghozzá kategóriájában a legnagyobb. Ezt bizonyítandó, előadónk elmondta, hogy általában 9000 látogatójuk van naponta, akik 300 000 letöltést produkálnak. A tartalmat tekintve a szórakoztató videótól kezdve a professzionális anyagokig mindenféle megtalálható. A Lovasok.hu három nagy részből tevődik össze: Az egyik az eladó lovakkal foglalkozó rész, ahol a múlt hónapban 300 hátas cserélt gazdát, a másik a 280 apróhirdetést tartalmazó szekció, ahol lovasfelszerelést lehet vásárolni. Ezeket egy tematikus magazin portál köti össze, ami az eredeti profil volt. Folytatás
Sobel András: Bigyóneked.hu
A legutóbbi MeetOFF második előadója Sobel András volt, aki egy saját fejlesztésű webshopról beszélt a megjelent hallgatóságnak. A Bigyóneked.hu tulajdonképpen egyfajta ajándékbolt, és nem is akármilyen. Ide az ötletes, illetve vicces ajándékokat gyűjtik össze a vásárlók számára.
Rung András: Bevételnövelés hatékony kereséssel
A novemberi MeetOFF első előadója Rung András, „a magyarországi ergonómia pápája” volt, aki arról beszélt, hogy miként növelhető a webshopok forgalma. Véleménye szerint a weboldalak eladása három módon fokozható: a vásárlási folyamat mechanizmusának javításával, a keresésoptimalizálással, valamint, a termékoldal megfelelő felépítésével. Ezek közül a keresésre fókuszált prezentációja során.
Bigus Róbert beharangozója
A negoma.hu a legfrissebb szereplő a webes piactereket világában. Újszerű ötletekkel, megoldásokkal igyekszünk segíteni a vásárlót a minél hatékonyabb keresésben és segítünk döntést hozni a kínálat nyújtotta bőség zavarában. Egyediségünk kulcsa a jó adatminőség, áttekinthetőség, átgondolt ergonómia, valamint az egységes felhasználó és rendeléskezelés.
A Negoma nem csak egy piactér, de egy egységes keretrendszer is önálló webáruházak SAAS alapú üzemeltetésére.
Csókási Zsolt
Sok mindent lehet mondani a közösségi médiáról, a Facebookról. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de megkerülni már aligha. Egyre többünk mindennapi életébe épül be és már szinte természetes, hogy szerves része lett a személyes kapcsolattartásainknak.
Mi a helyzet viszont az ügyfelek és cégek közötti kapcsolattartással? Hogyan használható, és használható-e egyáltalán üzleti célokra?
Néhány érdekes példán keresztül kerül bemutatásra a T-Mobile webshop háza tájáról Csókási Zsolt tolmácsolásában, aki 2002 óta irányítja a T-Mobile webshopját és eBuisness osztályát.
Nagy András kedvcsinálója
DotcommerceDay – mozgalom az e-kereskedelemért
Az nyilvánvaló, hogy az interneten vásárlók mennyit nyerhetnek több száz kereskedő egy napon érvényes különleges kedvezményein. De mit nyernek maguk a kereskedők, és hogyan aknázhatják ki leginkább a lehetőségeket? Milyen eszközökkel lehet felépíteni egy országos mozgalmat?
Novák Magdolna előadásából
“Jónapot, Ön egy robot?”
Manapság már nem azzal a tárggyal érkeznek a spamek, hogy “Önnek is szüksége van egy weboldalra!”, hanem azzal, hogy “Igazi webáruháza lehet!”. Szinte nincs is olyan vállalkozás, aki open source megoldásokkal vagy milliókért ne húzott volna már fel egy webshopot. De mit tehetünk annak érdekében, hogy a látogatónk is kényelmesen érezze magát virtuális boltunkban, és hogy érhetjük el azt a bizalmi szintet, hogy ahelyett, hogy elugorjon egy közeli boltba, a neten keresztül vásároljon? Hogyan szólíthatjuk meg a tétovázó vásárlót landing page-eken kívül? Üzleti chatmegoldások előnyei, kockázatai és mellékhatásai.
Sobel András beharangozója
A Bigyoneked.hu, az ötletes, humoros és egyedi ajándékok webáruháza. Az előadásban szó lesz arról, hogy hogyan és mikor indult, milyen fejlesztések történtek, jelenleg hogyan működik, és mik a tervek a jövőre nézve.
Badó Andrea baharangozója – lovasok.hu
Badó Andrea célja a prezentációjával: “Bemutatom nektek a projektet, amin az egyik legnagyobb tematikus oldalnál, a lovasok.hu-nál dolgozunk: piacteret építünk, a hozzánk érkező látogatók számára összegyűjtjük a webshopok kínálatát, apróhirdetéseket és olyan szolgáltatást adunk a kezükbe, mellyel ők is nyeregbe szállhatnak. Hallani, hogy a tematikus portáloké a jövő, hobbija mindenkinek van – a mi hobbink, hogy ebből üzletet építsünk.”
Összefoglaló a 2010. október 28-i MeetOFF előadásairól
Biczó András: Yamm.hu
A yammal kettős célt tűztek ki: kényelmes, és jó használni, másrészt össze szeretnék fogni a titterezők közösségét, és a sok jó magyar tartalomból valami újdonságot kihozni. Kényelmi funkciókat építettek be, de ezt túlzásba se szeretnék vinni, hogy túl sok gomb legyen. Ha privát üzenet, válasz érkezik a felhasználónak, akkor az arról szóló értesítést mindenki real-time láthatja. Kilistázzák a felületen, hogy kit követ sok ismerősük, ezért ajánlott követnünk nekünk is az illetőt. Másrészt az érdekes tartalmakat is kiemelik, ez a “trendek”, amely sok ember figyelmét felkelti: itt láthatják, hogy az adott napon mi iránt érdeklődnek az emberek. Keresni viszont csak néhány napra visszamenőleg lehet. A twitter gyorsasága nagyon jó, bárki érdeklődhet, hogy ha pl. valaki valahol problémát észlel, az másnál is fenn áll-e. Tavaly indították el először a Twitter arcot, amely idén is lesz. Több oldalon megjelennek az adott tartalomra vonatkozó twittek, pl. az Időképen. De a fejlesztő buzdított mindenkit a közös ötletelésre, hogy a yamm még felhasználó barátabb lehessen. Az előadó mutatott egy grafikont is, a yammról twitterezők száma egyre nő, 1.1 millió twittet írtak (majdnem a fele az utóbbi 2 hónapban keletkezett).
Ollé János: Second Life az oktatásban
A Kutatóegyetemi TÁMOP támogatja a projektet, mely a virtuális oktatási környezet kidolgozására irányul. Aki járt már a Second Life-ban, az tapasztalhatta, hogy lehet ezen belül tanulni. Két képet mutatott be: egyiken az ELTE PPK Kazincy utcai épületének egyik terme, a másik pedig a Second Life-ban felépített képe ugyanennek a teremnek. Megkérte a közönséget, hogy inkább kérdezzenek, mi érdekeli őket. Elméselte, hogy a virtuális környezetben is a valós ismerőseiket keresték a hallgatók, ennél meglepőbb volt, mikor betettek egy oroszlánt a Second Life-ba, ami ugye reális körülmények között nem nagyon következett volna be. Ennek következménye az lett, hogy egyszerre 10 oktatási asszisztens ült rá az oroszlánra. Hagyományos tárgyakat lehet így tanítani? – hangzott el a kérdés. Ez egy módszertan, de nem cél a valós oktatást a virtuális környezetbe teljességében átvinni. Többen érdeklődtek, hogy a számonkérés mennyire történhet virtuális környezetben, melyre a válasz, hogy semmilyen akadálya nincs, és aki interneten olyan gyorsan választ tud kapni valakitől, amennyi időt a dolgozat kitöltésére adnak, az külön jutalmat érdemel.
Füzessi Károly: 3K + 3F a könyvtárban
„Arr jöttünk rá, hogy elkaptunk egy hosszú farkat” – vagyis sok olyan igényt szolgálnak ki, amire korábban nem is gondoltak. A konyvtar.hu felhasználása exponenciálisan növekszik, bár azért nem annyira, mint a Yamm. Kb. 1000 katalógusban lehet keresni az adatbázisban, 4000 könyvtár adatai taálhatóak meg (de nem minden katalógusban vannak könyvek, és nem minden könyvtár tölti ki az adatait). Bemutatta a keresést, pl. a szerzők közt az „ende” szóra 306 találatot kapott. Valójában egy könyvtárközi hálót építettek ki az oldallal. Végül bemutatta az UTCA projektet is, melyet szintén fejlesztenek. Hogy mekkora az ellenállása a könyvtárnak a projekt iránt? „Minél nagyobb egy könyvtár, annál nagyobb ellenállása van – ez ilyen könyvtári fizika.” - mondta az előadó. Az offline adatbázisok integrálása lehetséges lenne, de kérdés, hogy kinek van ideje és energiája kompatibilissé tenni ezeket.
Tóth Benedek: Értékesítés a social media oldalakon
„Az interneten minden elérhető” – ha a könyv vagy dvd eladásokat nézzük meg, akkor legkönnyebben az interneten keresztül lehet vásárolni. Sokszor fele annyiért megtalálhatjuk az interneten az árut, mint a boltokban. Ezután az internetes vásárlás A Groupon-ból nagyon sok klón keletkezett Magyarországon, ez az oldal már tartalmazott közösségi funkciókat. Facebookos közösségbe is be lehet tenni az ilyen oldalakat, amely nem igényel túl sok kreativitást. Az emberek megbíznak ezekben a közösségekben, de ez nem túl jó példa. Az embereknek természetesen nem lehet bármit eladni interneten keresztül, pl. egy túrórudit.
Dobó Mátyás: Készüljünk az alkalmazás piacra
Hamarosan több táblagépet adnak el, mint PC-t – jelentette ki az előadó. 10 millió iPad-t és 100 millió iPhone-t adtak már el. Egy felhasználó átlagban 10 alkalmazást tölt le, ami nagyjából 10 dollárt jelent alkalmazásonként, ebből következően már több milliárd dolláról beszélünk. De a magyarok torrentezős típusok, azonban ez még változhat. Érdemesebb inkább a nyugati piacra fejleszteni. Az alkalmazás piac már gigászi. A Google-t nagynak látjuk, de elég unalmasnak. „Az iPhone fejlesztők a rocksztárok!” – Amerikában ez biztos így van, a fejlesztők sikeresek és hisztisek, és mindenki szeretne azzá válni. Ezután kedvenc alkalmazásait mutatta be, pl. „Fingós alkalmazás”, „I’m rich”, „Pet app” (virtuális kutyáknak virtuális tápot vesznek valós pénzért –nagyon hálás közönség az amerikai). Manapság már komolyabb fejlesztéseket kell letenni az asztalra, pl. ilyen az „Angry bird” (madarakat kell rádobni egy épületre, és eltalálni a disznókat, már nagyon szép animációkat készítettek hozzá), „Cut the rope” (köteleket kell elvagdosnunk, és ha jól csináljuk, a cukrokat meg tudja enni a béka), „Godfinger” (ami olyan, mint a Farmville, csak jól néz ki, és működik).
Nagy Bence: Moly.hu
A Moly. hu-ról fontos megemlíteni, hogy nem egy könyvtári csatorna, tehát itt az ISBN szám nem jelenik meg, mert az alapján nehéz lenne könyvekről beszélni. Kérdés volt, hogy milyen szolgáltatásokat építsenek be a Molyba. Novellapályázatot is hirdettek, de úgy érzi, hogy a tartalomnak magának nincs helye a Molyon. Kérdés volt, hogy mennyire lehet figyelembe venni a kezdő és a haladó felhasználókat. Pl. milyen módon lehessen visszakeresni régi tartalmakat? A Facebookra szeretik kivezetni a tartalmakat, hogy mondjuk hány fb-s ismerőse van, aki egyben molyos is. Felmerült egy korábbi előadásban a kérdés (konyvtar.hu-val kapcsolatban), hogy melyik a legnépszerűbb könyv, erre is megadta a választ: a legolvasottabb könyv a Biblia, 2. Anna Karenina, 3. A mester és Margarita, 4. Galaxis útikalauz…, 5. Bűn és bűnhődés. A kérdés rögtön érkezett, hogy mi alapján állították össze ezt a listát, amelyre a válasz, hogy a legutóbbi időben olvasottnak jelölt könyvek szerint. Az elmúlt hónapok trende: 1. Eat pray love, 2. Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó, 3. Frei Tamás: A megmentő. Hogy a lájkolás „cukiszelekció”-e, azt most tesztelik, és egy év múlva visszanézik a mostani lájkolt tartalmat.
A novellapályázat magával hozta a zumma.hu létrejöttét, melyre művészeti alkotásokat lehet feltölteni (festmény, kép, novella stb.). Kiemelt helyen a legnépszerűbb tartalmak jelennek meg, tehát nem zsűri dönti el, hanem maga a közösség. Remélik, hogy ez előbb-utóbb kinövi magát. Kardos András, a konyvtar.hu részéről megjegyezte, hogy felmerült bennük az alkalmazás egészének Facebookra tétele. Bence megnyugtatott mindenkit, hogy ő ilyenre biztos nem készül.
Az írás eredetileg a Klogpluson jelent meg.









